Évek óta tableteken keresztül irányítják a mentőautókat országszerte, azonban a fővárosban és Pest vármegyében hétfőn frissítették a készülékek szoftverét. Emiatt volt olyan állomás, ahol minden egység egész éjszaka és nappal papír alapon dolgozott.
„A szegény irányítók, mondjuk úgy, vakon mozogtak, mert legtöbbször azt sem tudták, hogy aktuálisan merre járnak az autóik, tehát ha például útközben lett volna egy sürgős riasztás, nem tudták volna ránk bízni” – nyilatkozta névtelenül egy mentőápoló az RTL Híradónak. Elmondta, hogy emiatt késtek a mentőautók.
Velem történt meg, hogy bizony egy két órán belüli orvosi ügyelet által kért betegszállításra hat-hét óra múlva értünk oda. Addig otthon várakozott a beteg a mentőre
– tette hozzá a mentőápoló, hozzátéve, hogy a szoftverfrissítés nem minden eszközön sikerült, így még kedden és szerdán is papír alapon irányítottak több kocsit.
Átvettem a tableteket. Az ötből kettő működik. A három rosszat próbálják szárítgatni (szerintem nem fog sikerülni), aztán meglátják mi lesz. Annyit tudok, hogy a (…) már nem javítja ezeket az eszközöket. Tehát ma még mindenki papír alapon dolgozik, holnaptól még a két 24-es kocsi tabletezik. Bár azt hiszem, hogy ezek sem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!