A kampány utolsó hetében az Index élő beszélgetéseken látja vendégül a pártok listavezetőit. Kedd délben Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) listavezetője volt a vendég, aki többek között beszélt a hétfőn megjelent Ebek Ura című filmről, a pártot ért támadásokról, a szavazóikról és arról, hogy mit vár április 12-e után.
Arra a kérdésre, hogy beleillik-e a film abba a sorba, ami az elmúlt hetekben elkezdődött a Szabó Bence, Gundalf és Pálinkás Szilveszter interjúkkal, Nagy Dávid kijelentette: nem, mert a két dolog teljesen különböző. Nagy Dávid szerint az érintett emberek feláldoztak valamit, valamiért és nem a Tisza Pártot segítik, hanem felállnak, mert „elegük van”.

Emlékeztetett, hogy akik megszólaltak a Mérő Vera által készített filmben, ők nem kockáztattak semmit. Szerinte itt arról van szó, hogy még a választás előtt bele lehet rúgni egy pártba, tulajdonképpen „proxi médiumok és önkéntes Tisza-szimpatizánsok” megpróbálják őket „letolni a pályáról”.
Úgy véli, hogy ennek nem tart ellen senki, pedig a gyűlöletnek a miniszterelnök, „az ország tajhatalmú ura nyomhatna egy reset gombot”.
A film visszhangjával kapcsolatban kijelentette, hogy az elmúlt egy évben sokat csalódott emberekben, akikben megbízott. Szerinte mások most a szavazóik, mint négy éve, ugyanakkor van egy alap szavazótáboruk, akiket „nem sikerült bedarálni egy éve alatt”.
Fogalma sincs, hogy kik a párt szavazói
Az MKKP listavezetője szerint „fogalmuk sincs arról”, hogy kik most az ő szavazóik. Van több másodlagos mérésük, de szerinte „nagyon vegyes, nagyon nehéz rájuk targetálni”. Úgy véli, hogy pont emiatt nem mennek és „nehéz belőlük többet csinálni”, mert mindenkinek más motivációja van.
Arról is beszélt, hogy össztűznek vannak kitéve, amit nem teljesen ért, szemben a Demokratikus Koalíció esetével. Nagy Dávid szerint fenyegetések érték őket, többüket is „elkezdték szétszedni” cikkekkel és az online platformokon.
Hangyúlyozta, hogy a Kutyapárt nem a pénzről és a hatalomról szól. Kiemelte, hogy minden pártban a politikából élnek, de ők az egyetlenek, akiknek a civil éltben is van munkájuk. Nagy Dávid szerint, ha „bármi történne Magyarországon”, ők vissza tudnának menni a civil életbe és dolgozni. „Ezért tudunk ilyen magabiztosan itt állni”.

Nagy Dávid szerint már nem érdekli az embereket a valóság. Úgy véli: senkit nem érdekel, hogy ki mit tesz, csak […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!