Magyarország legjobb vörösbora lett a Bodor Borászat 2016-os évjáratú Cabernet Sauvignonja a Winelovers Wine Awards 2023-as borversenyén, a világ egyik legrangosabb szakmai megmérettetésén.
A vakkóstolón 839 versenyző tétel közül mindössze 4 érdemelte ki a Grand Gold-, azaz a Nagyarany-érmet: három aszú és Bodor Bence villányi vörösbora.
A Winelovers Wine Awards célja, hogy megtalálja Kelet-Közép-Európa legkiválóbb borait, és a nemzetközi piacra segítse őket. A borversenyre 14 országból érkeztek borok, az összesen 65 borszakértőből és borászból álló zsűri pedig 19 országot képviselt. Közülük többen is a Master of Wine cím birtokosai, valamint egy Master Sommelier is helyet foglalt közöttük, e zsűri véleménye alapján lett az ország legjobb vörösbora a Bodor Cabernet Sauvignon 2016.
Itt az ideje újra felhívni a figyelmet a villányi vörösökre
„95 pontot elérni egy ilyen borversenyen, és bekerülni az édes aszúk közé egy testes villányi vörösborral, óriási szakmai elismerést jelent. Nekem ösztönzés, a fogyasztóknak pedig útmutatás, egy olyan időszakban, amikor világszerte és Magyarországon is csökken a vörösborfogyasztás” – véli Bodor Bence borász, a Bodor Borászat alapítója.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/08/29/bor-villany-vorosbor-cabernet-savignon/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!