Magyar Péter országjárása keretében péntek este érkezett Tatabányára. Beszédében azt mondta, hogy a szimpatizánsait nem engedték be a főtéren található Turul Kávézóba. A rendezvény után támogatói megrongálták a kávézót – számolt be Boczonádi János, az önkormányzati tulajdonban lévő vendéglátóhely üzemeltetője a kemma.hu-nak.
„Jöttek szimpatizánsok a kampányrendezvény előtt, akik a teraszon szerettek volna helyet foglalni, de minden asztalunk foglalva volt” – mondta a üzemeltető. Beszámolója szerint Magyar Péter támogatói erre hevesen reagáltak, és már eleve indulatosan mentek a megyeháza előtti térre.
A Tisza Párt alelnöke ezután mondott beszédet a több száz fős tömeg előtt, amelyben kitért arra is, hogy szerinte a híveit szándékosan tiltották ki a kávézóból. Az üzemeltető szerint Magyar Péter üzenete erőszakos indulatokat váltott ki, mivel
TÁMOGATÓI KÖZÜL KÉSŐBB TÖBBEN IS MEGRONGÁLTÁK A KÁVÉZÓ ÜVEGFALÁT, AMELY ENNEK KÖVETKEZTÉBEN MEG IS REPEDT.
Boczonádi János azt is megjegyezte: „Aznap este fogadtunk politikai szimpatizánsokat, de nekik a terasz helyett megfelelt a kávézó nemdohányzó, zárt része.” Mint mondta, teljes mértékben jogtalannak tartja az ellenük felhozott vádakat, miszerint kitiltották volna Magyar Péter követőit.
Az üzemeltető ezenkívül azt is közölte:
Hírnévrontás miatt feljelentést teszek. Legalábbis nagyon erősen gondolkodom rajta. Kénytelen vagyok helyre tenni azt a gyalázkodást, amit a közösségi oldalon kaptunk emiatt.
Végül azt is elmondta, hogy a megrepedt üvegfal bármikor berobbanhat, így a kávézó belső része, illetve annak út felőli oldala jelenleg használhatatlan a vendégek számára.
Magyar Péter hívei közt is […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!