Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére – jelentette be a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
Magyar Péter csütörtökön tudatta, hogy sógorát, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza jogi vezetőjét kérte fel az Igazságügyi Minisztérium irányítására.
A 22 évvel Magyarország uniós csatlakozása után, május 1-jén kiadott ünnepi videóüzenetben a Tisza-kormány működési elveiről szólva elmondta, számára is „komoly dilemmát okozott” az a helyzet, ami miatt többen aggódnak, hogy egy kormánytag és a miniszterelnök között családi kapcsolat van.
Hangsúlyozta: Melléthei-Barna Mártont egyetemista kora óta ismeri, kinevezésének alapja felkészültsége, a jogállamiság iránti elkötelezettsége volt.
A Fidesz lerombolta a jogállamot, Magyarországon megszűnt a jogbiztonság és az emberek törvény előtti egyenlősége. Mindennek a helyrehozatalára olyan embert kerestem, aki képes ezt az óriási, történelmi feladatot elvégezni, és akinek a szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen
– fogalmazott.
Hangsúlyozta, a jogász szakember 2024 februárja óta, az első perctől a rendszerváltó mozgalom tagja, és csak „jóval a közösségünkhöz való csatlakozása után kötötte össze az életét a húgommal”. Hozzátette: emiatt különösen fontosnak tartja, hogy a leendő miniszter munkáját a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett végezze, és minden döntése átlátható legyen.
Magyar Péter hozzátette, sokan sokféle áldozatot hoztak az utóbbi két évben. Most a régóta bíróként dolgozó húga is hoz újabb áldozatot, és a férje, illetve az ő kormányzati megbízatása idejére felfüggeszti aktív bírói tevékenységét, hogy a hatalmi ágak összefonódásának még a látszatát is elkerüljék.

Az elmúlt évekhez képest másfajta kormányzás lesz
A leendő miniszterelnök a videóban szólt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/05/01/magyar-peter-tisza-part-tisza-kormany-igazsagugyi-miniszter/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!