„Őszinte megdöbbenéssel tájékoztatjuk közönségünket, partnereinket, fellépőinket és mindenkit, aki valaha részese volt ennek a közösségnek, hogy a hatóságok döntése alapján a Sing Sing Music Hall működését ideiglenesen felfüggesztették. Március 16-án a hatóságok egy hónapra bezáratták a Sing Singet egyszerű bemondásra hivatkozva. Áldozatai, nem előidézői vagyunk a történteknek” – írja közleményében a szegedi szórakozóhely.
„Ez a döntés nem csak egy helyszínt érint. Ez a döntés embereket érint. Egy közösséget érint. Éveken át épített munkát, álmokat, kapcsolatokat, esték százait, emlékek ezreit és rengeteg ember mindennapi megélhetését érinti. A Sing Sing 1991-es nyitvatartása óta mindig betartotta a hatályos jogszabályokat, együttműködött a hatóságokkal, és több mint 35 éves működése alatt soha nem indult ellene semmilyen ilyen jellegű büntetőeljárás” – szerepel a bejegyzésben.
Kijelentették, a szegedi klub mindig zéró toleranciát alkalmazott a kábítószerrel szemben. Hozzátették, nincs joguk arra, hogy hatósági szintű ellenőrzést folytassanak a bűncselekmények megelőzése érdekében.

A klub nem érzi igazságosnak a döntést, fellebbez ellene
„A mostani döntés számunkra nem csak igazságtalan, véleményünk szerint teljesen alaptalan. Azért, mert nem egy hibát, nem egy tudatosan vállalt magatartást, hanem egy teljes közösséget büntet. Bünteti azokat, akik nálunk dolgoznak. Azokat, akik a pult mögött, a backstage-ben, a technikában, a szervezésben, a biztonságban és a háttérben éjt nappallá téve dolgoztak azért, hogy a Sing Sing Music Hall több legyen egyszerű szórakozóhelynél. Bünteti a szervezőket, a fellépőket, a partnereket, és mindenekelőtt a közönséget is, akik miatt és akikért ez a hely létezik” – hangsúlyozták.
Egy ilyen kényszerű bezárás nem pusztán gazdasági veszteség. Ez erkölcsi teher is. Olyan árnyékot vet egy helyszínre, amely mögött rengeteg tisztességes munka, elhivatottság és jóhiszeműség áll. Különösen fájdalmas, hogy egy ilyen intézkedés könnyen azt a hamis látszatot keltheti, mintha a helyszín részese vagy elősegítője lenne olyan történéseknek, amelyekkel szemben mindig is felléptünk. Együttérzünk az országban hasonlóan járt klubtársainkkal, és együttműködünk annak érdekében, hogy közösen megoldást találjunk erre az igazságtalan helyzetre, ahol egyik napról a másikra hozhatnak ilyen döntéseket ellenünk
– véli a klub.
A szórakozóhely jogorvoslattal él a döntéssel szemben, és mindent megtesz azért, hogy ismét kinyithassák a kapuikat. Hozzátették, a szankció alá eső időszakra meghirdetett eseményekkel kapcsolatban egyeztetnek a szervezőkkel.
Az ügyben kerestük a rendőrséget, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!