Karsai Dániel lett a Berzsenyi Dániel Gimnázium első díszpolgára – számolt be az intézmény a weboldalán, szúrta ki a hírt az Eduline.
Az alkotmányjogász 1991 és 1995 között volt a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója idegen nyelvi tagozatos osztályban.
Testi leépülését mindenki láthatja, követheti a médiában, közösségi portálokon bárki betekinthet Dani mindennapjaiba: a nyilvánossággal az a célja, hogy kendőzetlenül megmutassa, kézzelfoghatóvá tegye, mit jelent a méltóság elvesztése, a teljes kiszolgáltatottság
– írja az intézmény.
„Testi és lelki szenvedése mellett képes megőrizni humorát és szakmai elkötelezettségét, hogy másokon segítsen. Helytállása, lelki ereje mindannyiunkat elgondolkodtat és bátorít. Alma matere, a Berzsenyi Dániel Gimnázium büszkén avatja díszpolgárává egykori diákját, Karsai Dánielt” – teszik hozzá.
Az alkotmányjogász ALS-ben, azaz amiotrófiás laterálszklerózisban szenved. A betegség az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadását okozza – lefolyása a mentális képességeket nem érinti, a teljes lebénulást tiszta tudattal élik végig a betegek. Az ALS utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül.
Mint azt megírtuk, Karsai Dániel 2023 augusztusában szembesült a halálos diagnózissal, szeptemberben pedig bejelentette, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert szerinte az élet végi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!