Karácsony Gergely kiállt a kötöttpályás közlekedés mellett, és a villamosfejlesztés szükségessége mellett tette le voksát – számolt be az MTI.
Szeretnénk Budapestet még »villamosbarátabbá« tenni, építve a város korábbi hagyományira is, és a cél, hogy a fővárosi villamosközlekedést mindenki számára hozzáférhetővé tegyük
– jelentette ki a regnáló főpolgármester csütörtökön.
A villamosfejlesztésről szóló sajtótájékoztatón Karácsony leszögezte, hogy a villamoshálózat bővítése kiterjed olyan vonalakra is, ahol korábban már járt villamos, és a villamosközlekedés elérhetővé tétele egyrészt új vonalak kialakítását, másrészt a villamoshálózat akadálymentessé tételét is jelenti.
A főpolgármester szerint ma már jogos elvárás a fővárosi közlekedőknek, hogy a villamosok légkondicionáltak és alacsonypadlósak legyenek. Karácsony Gergely kiemelte, a villamoshálózat bővítése „nem önmagában áll”, hanem kiváló lehetőség arra, hogy a város szerkezetét is zöldítsék.
Közölte, a fővárosnak négy pillérből álló fejlesztési stratégiája van:
- hálózatbővítés,
- megállók akadálymentesítése
- alacsonypadlós villamosok,
- több új villamos.
A főpolgármester szerint a hálózat bővítése elsősorban a pesti oldalon szükséges. „Budapest eddig is a villamosok városa volt, de szeretnénk, ha ez még inkább így lenne” – szögezte le Karácsony Gergely.
Bodor Ádám, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mobilitásfejlesztési igazgatója kiemelte, a villamoshálózat fejlesztésének célja, hogy minél többen válasszák a közösségi közlekedést. Elmondása szerint a belvárosban már 50 százalék feletti a közösségi közlekedést választók aránya, de a külvárosban már kevésbé jó az arány.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a villamosvonalak kétharmada járható már CAF-villamossal, valamint a legforgalmasabb vonalak többsége már járható alacsonypadlós, légkondicionált járművel.
Bodor Ádám felhívta arra is a figyelmet, hogy a meglévők mellé 51 új CAF-villamos érkezik […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!