Hétfőn napos, gomolyfelhős idő várható, majd estére kiderül az ég. Elszórtan futó záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet, erre nagyobb esély az ország északkeleti harmadán van. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10–15 fok között alakul.
Kedden fátyolfelhős, napos idő várható, majd a nap második felében délnyugat felől vastagabb felhőtömbök is érkezhetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, keleti szél sok helyütt megerősödik. A minimum-hőmérséklet jobbára 0 és plusz 6 fok között alakul, a derült, szélcsendes vidékeken azonban hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 12–18 fok között várható.
A hideg megy, az eső marad
Szerdán változóan felhős időre kell számítani, több-kevesebb napsütéssel. Nyugat, délnyugat felől növekszik az eső, zápor és zivatar is kialakulhat. A délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban általában 5–10 fok lehet, a szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is. Kora délután 15–22 fok várható.
Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és több helyen számíthatunk esőre, záporra, majd a nap második felében csökken a felhőzet, illetve a csapadékhajlam. A délkeleti, majd a délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali 5–12 fokról 15–21 […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!