Az Iránytű Intézet friss, a Népszava által ismertetett kutatása szerint a Tisza Párt jelentős előnyre tett szert: a teljes népesség körében 41 százalék támogatja őket, míg a kormánypártok 34 százalékon állnak. A pártot választani tudók között még nagyobb a különbség (50–41), és a biztos szavazók körében is hasonló az arány (51–40). A Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt 3–4 százalék körül mozog, míg a DK mindössze 1 százalékon áll.
A felmérés egyértelműen kormányváltó hangulatot jelez, a válaszadók 62 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban, szemben a 31 százaléknyi optimistával. Többségben vannak azok is, akik a jelenlegi kormány távozását szeretnék (54 százalék), míg 38 százalék a maradás mellett áll. A bizonytalanok aránya ebben a kérdésben alacsony.
Érdekes fordulat, hogy míg korábban többen számítottak Fidesz-győzelemre, most már enyhe többség a Tisza sikerére számít: 43 százalék szerint Magyar Péter pártja nyerhet, míg 40 százalék Orbán Viktorék győzelmét várja. A fennmaradó válaszadók bizonytalanok, vagy más kimenetelben hisznek.
Vannak eltérések
A 21 Kutatóközpont legutóbbi felmérése alapján a Tisza Pártnak mintegy 900 ezerrel több szavazója lehet a Fidesznél. Magyar Péter szervezete a teljes népesség körében 12, a pártot választani tudók között 16, a biztos szavazóknál 19 százalékpontos különbségre tett szert. Az intézet kutatásai alatt nem voltak még ekkora differenciák. Összességében magabiztos, de nem kétharmados Tisza-győzelmet várnak, a parlament pedig három pártból állhat.
A XXI. Század Intézet felmérése alapján viszont a Fidesz öt százalékponttal vezet a Tisza Párt előtt. Szerintük négypárti parlament alakulna, ugyanis az intézet friss közvélemény-kutatása alapján a Mi Hazánk és a Demokratikus Koalíció is bejutna az Országgyűlésbe. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!