A szomszédtól kapott idegméreggel mosta meg lányai haját egy anya Ópályin – derül ki a Tények adásából. Mind a három gyermek életveszélyes állapotban került kórházba. Az anya ellen eljárás indult, állítása szerint nem tudta, hogy az állatoknál használt vegyszer halálos lehet.
A Mátészalka melletti településen, Ópályin élő anya hajtetű irtására akarta használni a szert. A diazinon nevű rovarirtóból az anya félliternyit önthetett a gyerekek hajmosó vizébe. A vegyszert egy szomszéd ajánlotta, aki birkákat tart. Gyerekei percek múlva rosszul lettek, a legkisebb, két és fél éves kislánya hányt és elájult.
Az anyukája kimosta a haját, próbált vele lemenni a boltba, már visszafele hozta, rosszul volt a gyermek. Már hívtuk a mentősöket, rendesek voltak, jöttek egyből
– mondta Máté Gyuláné, a család egyik rokona, szomszédja. Nem sokkal később a nő 8 és 12 éves kislányának is gyorsan romlani kezdett az állapota.
„Két óra múlva jöttek a két nagyért. A nagy is hányt ugyanúgy, de már a mentősök mondták, hogy hozzák a szert, mert probléma van, a gyermekek meg vannak mérgezve!” – tette hozzá a szomszéd. „Mindhárman jellemzően hányásra, hasmenésre panaszkodtak. Helyszíni vizsgálat és terápia után a nyíregyházi kórházba szállítottuk őket” – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A veszélyes anyagot több környékbeli is használja tetűirtásra. „Nagyon sokan használják ezt a szert, viszont ez az anyuka nem tudta, hogy ez a szer ilyen, mert nagyon sokan használják, csodákra képes ez a szer” – mondta az egyik helyi.
Az anya ellen eljárás indult életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt. A gyerekek életét sikerült megmenteni, de akár maradandó agykárosodásuk is lehet.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!