Még nincs négy éve, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselő-testülete Agócs Jánost választotta meg elnökének. A Fiatal Romák Országos Szövetségének képviselője a lehetséges 46 szavazatból 31-et kapott. Agócs első elnöki beszédében elmondta: célja, hogy az ORÖ közfeladatait maradéktalanul elvégezze. Azt is jelezte, hogy a társadalmi felzárkózásban együtt kívánnak dolgozni a kormánnyal, amellyel együttműködési megállapodást kötnének.
Tettenérés a csárdában
Nos, Agócs János nem a társadalmi felzárkózási programban mutatott sikeres munkásságával került a figyelem homlokterébe, hanem azzal, hogy tavaly augusztus 30-án egy kecskeméti csárdából
Egy nappal később a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bejelentette, hogy korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják a roma vezetőt. Szeptember 2-án a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte Agócs letartóztatását.
Kolompár Orbánt és Balogh Jánost is elítélte a bíróság pénzügyi visszaélésekért
Két elődjét is elítélték már különböző pénzügyi visszaélések miatt. Kolompár Orbánt, aki 2003-tól 2011-ig volt az ORÖ elnöke, 2013 márciusában egy év tíz hónap börtönre ítélték, miután kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértéséért mondták ki bűnösnek. Nem járt sokkal jobban Balogh János (2016–2019) sem, akit 2020 februárjában ítéltek vesztegetés miatt felfüggesztett börtönre, mert 81 millió forint állami támogatást akart fiktív szerződésekkel eltüntetni.
Hat év börtönt kérnek Agócsra
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség adatai szerint a gyanúsított 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint fejében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét. Az ajánlat szerint 18 millió forint járt volna a lemondáskor, míg a fennmaradó 12 millió forintot 2022 decemberéig kellett volna átadni. Az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénzt átadót bízza meg, és támogatókkal biztosítja az elnökké választáshoz […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!