Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő azután tartott Kormányinfót, hogy Szijjártó Péter hazahozott két hadifoglyot Moszkvából, a Közel-Keleten újabb háború robbant ki az Egyesült Államok, Izrael és Irán – és több térségbeli ország – között, a Barátság kőolajvezetéken pedig továbbra sem érkezik „olcsó orosz olaj” Magyarország és Szlovákia felé. Erről tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy a kormány értékelése szerint a nemzetközi biztonsági helyzet az elmúlt napokban tovább romlott: a Közel-Keleten kitört konfliktus miatt a globális feszültség jelentősen nőtt, ami Európára is hatással lehet. A fejlemények az energiabiztonság szempontjából is komoly kockázatot jelentenek, mivel a világ kőolajszállítmányainak mintegy 20 százaléka bizonytalanná vált.
Azt látjuk, hogy ez nemcsak Iránt, Izraelt és a térséget veszélyezteti, hanem Európára nézve is vannak olyan következményei, amelyek növelik az Európára leselkedő veszélyeket. Nyugat-Európában lényegesen nagyobb mértékben, mint Közép- és Kelet-Európában
– fogalmazott. A kormány ezért ismét felszólította Ukrajnát, hogy nyissa meg a Barátság kőolajvezetéket, amelyen keresztül korábban Magyarország is kapott szállítmányokat. Gulyás Gergely szerint a vezeték műszakilag működőképes, az olajszállítás újraindítását azonban Volodimir Zelenszkij döntése akadályozza. Magyar Péter pedig azért nem szólalt meg az ügyben, mert „Brüsszel és Kijev szerelemgyereke”, ráadásul Ukrajnából is pénzelik a Tiszát. Erről Orbán Viktor is beszélt Rónai Egonnak az ATV-ben.
A titkosszolgálati jelentések, amelyekre Gulyás Gergely és Orbán Viktor is hivatkozik több állítás alátámasztása érdekében, nem nyilvánosak, viszont mind a miniszter, mind a miniszterelnök arra biztatta a sajtó munkatársait, hogy kérjék ki ezeket a titkosított adatokat. Ezek alapján „konkrét vagyoni értékű támogatásról” beszélt Gulyás Gergely, amit a Tisza Párt kap Ukrajnától. Szerinte Magyar Péterék megszegik a jelenlegi jogszabályokat, ahogy 2022-ben az ellenzéki összefogás is megszegte, amikor milliárdokat kapott külföldről a kampánya támogatására.
A kormány szakértői vizsgálatot is kezdeményeztek az ügyben: a bizottságot Czepe Gábor államtitkár vezeti, és szükség esetén készen állnak arra, hogy Ukrajnába utazzanak a vezeték állapotának ellenőrzésére. Gulyás ugyanakkor hangsúlyozta, Magyarország energiaellátása jelenleg nincs veszélyben, a Dunai Finomító működése biztosítva van. Ehhez azonban továbbra is fontos az uráli kőolaj szerepe, ezért a kormány exporttilalmat rendelt el az olajra, miközben a stratégiai készletek elegendőek ahhoz, hogy hosszabb ideig fenntartsák az ország energiaellátását.
A terror elleni koordinációs bizottság csütörtökön ülésezik, erről a miniszterelnök ad tájékoztatást. Gulyás Gergely szerint a nyugat-európai terrorkockázat magasabb, de a schengeni övezet miatt erre Közép-Európában is tekintettel kell lenni. A szélsőséges szervezetekkel kapcsolatban álló személyek felderítése, ellenőrzése kiemelt fontosságú. A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a kormány drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, valamint elrendelte a stratégiai energetikai létesítmények fokozott védelmét. Gulyás Gergely erről annyit árult el, hogy a Védelmi Tanács az összes információ értékelése után indokoltnak látta az energetikai létesítmények védelmének megerősítését, ez meg is történt.
Gulyás Gergely elmondta, a tanároknak járó 154 ezer forintos bérkiegészítés a szakképzésben dolgozókra is érvényes. A juttatás a korábbi vállalásoknak megfelelő szintű pedagógusbér biztosítását célozza, amely az uniós vállalásnak megfelelően a diplomás átlagbér 80 százaléka.

„Szabad emberek”
Az Index kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, nincs tudomása arról, hogy mi a terve a két hazahozott hadifogolynak, „szabad emberek”, de nem gondolja, hogy visszamennének Ukrajnába. A magyar nemzetiségű, de magyar állampolgársággal nem rendelkező emberek biztonságát is kiemelt fontosságúnak tartja a miniszter,
ha bárkit ki tudnak menteni, azt ki is mentik, a jogi vitákat utána lefolytatják.
Az Index kérdésére Gulyás Gergely elmondta, az iraki erbíli bázison állomásozó magyar katonák „hála istennek jól vannak”. Hozzátette, hogy ha a biztonsági helyzet romlik, minden lehetőséget nyitva kell tartani, akár haza is hozhatják őket, de egyelőre erről nincsen szó. Hangsúlyozta, mindent megtesznek – az amerikaiakkal együtt – azért, hogy a legnagyobb biztonságban legyenek. Azt viszont nem tudja, hogy pontosan hány magyar van Iránban.
Rezsicsökkentéssel kapcsolatos kérdésünkre a miniszter kifejtette, ha sikerül a DK és a Tisza terve, vagyis Magyarországot elvágják az energiaforrásaitól, akkor nem tudják fenntartani a rezsicsökkentést.
Az iráni akcióval kapcsolatosan Gulyás elmondta, hogy az Egyesült Államok jelenleg négy-öt hetes konfliktusra számít, tehát egyelőre nincs hatása a magyar költségvetésre. Ha tovább tart, akkor már el kell gondolkodni a hatásokon. A miniszter egyébként személyesen egyetért Donald Trump akciójával, és kiemelte, az amerikai elnök olyan információk birtokában indította az offenzívát, amelyekkel ő nem rendelkezik. Hozzátette, ha érkezik olyan kérdés az amerikai féltől, hogy szeretnének magyar támaszpontokat használni, akkor megvizsgálják ennek a lehetőségét.

Barátság vezeték, hadifoglyok
Újságírói kérdésre Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a Barátság kőolajvezeték újraindítása kizárólag Volodimir Zelenszkij elnökön múlik, és a döntésnek nincs köze az április 12-i választásokhoz, amelyek mindenképpen megtartásra kerülnek. A miniszter kiemelte, hogy a vezeték „jobb állapotban van, mint valaha”, így szerinte hazugság, hogy ne lehetne újraindítani, ugyanakkor a kérdéses trafóállomás állapotáról nem beszélt. Magyarország semmiképp nem fog bocsánatot kérni Ukrajnától, viszont azt Gulyás hozzátette, hogy az EP egyik bizottságának elnöke tárgyalt az ukrán elnökkel, és kérte, hogy álljon helyre az olajszállítás. „Az én állításom az, hogy ha ez valóban így történt, akkor nagyon hamar helyre fog állni a kőolajszállítás” – fogalmazott a miniszter.
Gulyás hozzátette, hogy bár a magyar kormány szeretné, ha a tényfeltáró bizottság minél előbb ellenőrizhetné a vezeték állapotát, ennek időpontja szintén Ukrajnától függ. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna nemzetközi jogi kötelessége az energiaellátás biztosítása az uniós tagállamok felé, és ha technikai probléma merül fel, azt nekik kell bemutatniuk. Alternatívaként „az Adria-vezeték jönne szóba. A horvátoknak nincs mérlegelési joguk, de egyetlen egyenes mondatuk sem”. Vlagyimir Putyin Szijjártó Péternek megerősítette, hogy a hosszú távú szerződést Magyarországgal be kívánja tartani, ehhez van elég olaj és gáz is, tehát Oroszországon nem múlik.
Az orosz leválásról (mind kőolaj, mind fölgáz tekintetében) azért nem kommunikál a kormány, mert „nincs ilyen tervünk. Csak az áram esetén tudnánk leválni. Ha a tárolókapacitás is felnő, el tudnánk mondani, hogy önellátóak vagyunk”. Gulyás hozzátette, hogy ha áprilisban sem jön olaj a Barátság vezetéken, akkor még nincs baj, viszont ha 3-4 hónapig nem, akkor a Mol vásárolhat orosz kőolajat. „Ha ezt követően sem tudunk orosz kőolajat beszerezni, akkor már lehet probléma, de azon vannak, hogy ez ne történjen meg” – mondta.
Arra is kitért, hogy néhány héten belül megérkezik az orosz olajszállítmány a horvát […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!