Molnár Áron színész, a noÁr Mozgalom alapítója Instagram-fiókján videóüzenetben reagált a Magyar Péter által közzétett hangfelvételre, melyen Varga Judittal, volt igazságügyi miniszterrel és egyben volt feleségével beszélget. A felvételen Varga Judit azt állítja, hogy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre és „kihúzatták a saját nevüket” a Völner–Shadl-ügy aktáiból.
A színész egy forgatásról jelentkezett be, de mint mondja „a nyilvánosságra hozott hangfelvétel nagyon komoly hanganyag, ugyanis ez alapján bizonyítható az,
hogy a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit tudott arról, hogy Rogán Antal és/vagy az emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat, kivettek vagy kihúztak belőle, vagy megmásítottak benne dolgokat.
Szerinte ezek nagyon komoly állítások Varga Judittól, „ez bűncselekmény, ráadásul Rogán Antal a miniszterelnök kabinetfőnöke”. Szerinte a magyarok már megszokták, hogy nincsenek következményei a bűncselekményeknek, ezért „hajlamosak vagyunk elbagatellizálni” és „kipukkant lufinak” nevezni a komoly tényeket.
Molnár szerint következménye csak akkor lesz a dolgoknak, ha elég emberhez jutnak el a tények és
elég embernek fordul fel ettől a gyomra és dönt úgy, hogy ez a rendszer így nem működhet
– mondta a színész és biztatott, hogy mindél többen menjenek el a ma esti tüntetésre a Legfőbb Ügyészség épülete elé a Markó utcába.
Lehet, hogy érdekel...
Szexuális tartalmú beszélgetéseket folytatott fiatal fiúkkal Szabadszállás jegyzője
Még 2011-ben az Indexen is írtunk arról, hogy Szabadszállás jegyzőjét – aki akkoriban a kiskunmajsai Dózsa …