A közlemény szerint állampolgári bejelentés alapján, a klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából vizsgálta a Médiatanács a Netflix streaming-médiaszolgáltatáson elérhető, Locke & Key – Kulcs a zárját című sorozat 1. évadának 2. epizódját, amelyet 13+ korhatári jelöléssel tett elérhetővé Magyarországon a médiaszolgáltató.
A testület szerint a műsorszámot a filmben található erőszakos szexuális jelenetek miatt magasabb korhatári kategóriába (18 éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni, ezért a hatósági ellenőrzés megállapításait továbbította a holland társhatóság, a CVDM részére.
A holland hivatal a teljes sorozatot megvizsgálta, és arról tájékoztatta az NMHH-t, hogy a sorozat Hollandiában elfogadott korhatári besorolása 16+, tehát az egyes epizódokat ezzel a jelzéssel kellene elérhetővé tenni Magyarországon is.
A Netflix a vizsgálat nyomán 16+-os jelölésre változtatta a műsorszám korhatár-besorolását Magyarországon.
Továbbá az e heti ülésén a Médiatanács három esetben is szankciót alkalmazott jogsértő médiaszolgáltatókkal szemben – összegezte az MTI.
A Rádió Smile 2023. november 6–12. között nem teljesítette szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé megfelelő mennyiségű szöveges és zenei tartalmat, valamint közszolgálati célokat szolgáló műsorszámot, emellett megsértette a közszolgálati műsorszámok bemutatására fordított műsoridőre vonatkozó törvényi kötelezettségét is. Emiatt a médiaszolgáltatót, a Mosoly Média Nonprofit Kft.-t a testület a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte.
A Tamási Rádió 2023. december 11–17. között sértette meg a szerződéses vállalásait azáltal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ami miatt a Tamási Rádió Kft.-t 70 ezer forint bírsággal sújtotta a testület, és emellett közlemény közzétételére kötelezte.
A Jazz TV 2024. január 15–21. közötti műsorának hatósági ellenőrzése feltárta, hogy a 2024. január 17-én 15 óra 30 perctől közreadott Megnyitottunk című magazinműsorban bemutatott pincészet és annak kínálata olyan többletinformációk kíséretében került bemutatásra, ami a reklámokra jellemző módon segítette elő a vállalkozás népszerűsítését. Ezzel a médiaszolgáltató megsértette a burkolt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/03/28/netflix-besorolas-nmhh-korhatar/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!