A Demokratikus Koalíció elnöke, Dobrev Klára csütörtökön arról posztolt a Facebookon, hogy Magyar Péter valójában nem hozná el a politikai változást Magyarországon.
A DK vezetője felidézte, hogy a Tisza Párt elnöke korábban a Klubrádiónak azt mondta, óvatosan kell bánni Mészáros Lőrinccel, mert az egyik legnagyobb munkaadó.
Megkerestük a hivatkozott interjút, amit tavaly májusban közölt a felületein a Klubrádió. Ebben tényleg elhangzik ez a gondolatmenet. Magyar Péter akkor úgy fogalmazott, hatalomra kerülés esetén a Tisza Párt óvatosan járna el a Mészáros Csoport cégeivel, hiszen nem lehet célja egyetlen kormánynak sem a magyar gazdaság megroppantása, „figyelembe véve, hogy Mészáros Lőrinc és a hozzá köthető vállalkozások a legnagyobb munkaadók Magyarországon”. Persze nem zárható ki, hogy azóta változott a véleménye ez ügyben.

Dobrev Klára szerint az sem elfogadható, amit most Varga Mihályról, a Magyar Nemzeti Bank elnökéről mondott a legnagyobb ellenzéki párt vezetője. Belehallgattunk a Partizán interjújába, a 16. perctől kerül szóba a korábbi pénzügyminiszter neve, és Magyar Péter a következőt válaszolja az esetleges eltávolításáról szóló kérdésre:
A jegybank legfontosabb feladata, hogy biztosítsa az árfolyam stabilitását. Ha ezt jól végzi, és nem akadályozza szándékosan a kormány […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!