„A miniszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében közölte, hogy az interjút ciprusi útján adta a lapnak. Elmondta, hogy az elnökségi előkészületek jegyében igyekszik minden uniós tagállamot felkeresni. A tapasztalatcsere annál inkább is jelentős, mert nem sokkal Magyarország után (2026 első felében) Ciprus lesz az unió soros elnöke” – emelte ki.
Bóka János a bejegyzésben hangsúlyozta: Magyarország elnökségi prioritásai a Spanyolországgal és Belgiummal közösen kidolgozott, az uniós Tanács által is elfogadott trióelnöki programon alapulnak. Ezek a prioritások az Európai Unió gazdasági versenyképességét, a demográfiai kihívásokat, illetve a migrációt, főként annak külső dimenzióját helyezik fókuszba.
A kohéziós politika félidős felülvizsgálatának feladata is a magyar elnökségre vár, továbbá a kormány kiemelt feladatként tekint az európai biztonság- és védelempolitika megerősítésére, az európai védelmi iparra alapozva.
A bővítés Magyarország EU-politikájának egyik központi eleme, és ebben a vonatkozásban fontosnak tartja, hogy a folyamat objektív és kiegyensúlyozott legyen mind a keleti – Ukrajnát, Moldovát és Georgiát érintő -, mind a nyugat-balkáni vonalon.
Az Európai Unió komoly geopolitikai és geostratégiai kihívásokkal néz szembe
– hangsúlyozta a Facebook-bejegyzésben Bóka János, hozzátéve, hogy az EU láthatóan elveszítette befolyását nem csak globálisan, hanem a Közel-Keleten, sőt a közvetlen szomszédságában, a Nyugat-Balkánon is. Ezen változtatni kell, az Európai Uniónak önállóan fel kell tudnia mérnie a stratégiai érdekeit, majd olyan módszereket és eszközöket kell találnia, melyek alkalmasak ezen érdekek érvényesítésére – […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/03/31/boka-janos-miniszter-europai-unio-soros-elnokseg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!