Megkötötte a következő három évre vonatkozó üzemanyag-keretszerződéseket az Országgyűlés Hivatala a Mollal. A parlament.hu-ra nemrég felkerült dokumentumok szerint maga a hivatal, a képviselők, az országgyűlési őrség és a frakciók összesen 2024. február elseje és 2027. január 31-e között
A szerződések szerint a legnagyobb tételt az országgyűlési képviselők teszik ki, ők 199-en összesen 406 millió forintnyi üzemanyagot használhatnak el. Ez azt jelenti, hogy egy képviselő a következő 3 évben átlagosan 2 millió 41 ezer forintot költhet el, azaz havonta 56 ezer forintot. Egyénenként egyébként eltérő a tényleges költés, van, akinél havonta ennek többszörösére is ugrik. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi átlagárral számolva 89 liternyi benzint és 87 liternyi gázolajat használhatnak el közpénzből a képviselők a munkájuk során az Országgyűlés Hivatala által rendelkezésükre bocsátott üzemanyagkártyákon keresztül.
Ezek természetesen csak a keretösszegek, amelyek még változhatnak, sőt változni is szoktak. 2021 eleje és 2023 vége között például 700 millió forint volt a képviselők keretösszege. Azaz két év alatt csaknem kétszer annyit költhettek, mint a következő szerződés értelmében három év alatt.
Útdíjat is fizethetnek belőle
Az összegeket úgy határozza meg az országgyűlési törvény, hogy ezek a képviselő állandó lakóhelyétől függenek. Például amennyiben az Budapesten van, akkor havonta 2500 kilométerre, ha viszont Budapesttől 201 és 300 kilométerre esik, akkor 6000 kilométerre elegendő üzemanyag értékben kell meghatározni a keretet. Egy két éve elfogadott törvénymódosítás értelmében ezek a meghatározott kerettávolságok ráadásul még tovább nőttek, a választókerület nagyságától és a Budapesttől való távolságtól függően immár akár félmillió forint is lehet a havi benzinköltsége a honatyáknak és honanyáknak.
Az üzemanyagkártya egyébként felhasználható a közutak használatáért fizetendő használati díj, útdíj, valamint az üzemanyagtöltő állomáson az autó […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!