A hosszú távra kiadó lakások hozamában is változást eredményezett a hónapok óta tartó lakáspiaci kettősség. A használt lakások átlagárának stagnálásával párhuzamosan és a fokozatosan emelkedő lakbérek miatt a lakáskiadással elérhető bruttó hozamok emelkedőre kerültek – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Visszafogottak voltak a befektetési célú lakásvásárlások
„A folyamat nem meglepő, számítani lehetett a hozamok emelkedésére, de most beszélhetünk tartós trendről. Az adatokból az látszik, hogy tavaly nyár óta emelkedőn vannak a lakáspiaci hozamok, de még bőven elmaradnak az öt évvel ezelőtti, a 2018-as szintektől. A befektetési célú lakásvásárlások az elmúlt időszakban visszafogottak voltak, részben a bizonytalan környezet miatt, másrészt az állampapírok hozama bőven meghaladja a lakáskiadással elérhető szintet” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Bár ez meghaladja az egy évvel korábbi 5 százalékot, alulmúlja a 2018-ban látott 6,7 százalékos szintet. Balogh László elmondta, hogy a különböző kerületek és városrészek között jelentősek a különbségek. A XXIII. Kerületben majdnem 10 százalékos lehet a hozam. Emellett XVI. kerületben lévő újmátyásföldi Centenáriumi lakótelepen és a VIII. kerületi Tisztviselőtelepen is 7 százalékot meghaladó hozamról lehet szó. A másik végletet a 3 százalékos hozamú városrészek képviselik, ide sorolhatóak az I. kerületi Tabánban található lakások, a XII. kerületi Széchenyi-hegyi vagy a III. kerületi remetehegyi ingatlanok.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!