„Dr. Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg. 2022 augusztusában ALS-t diagnosztizáltak nálam. Az ALS – Stephen Hawking legendás fizikus is ilyen betegségben szenvedett – úgynevezett moto-neuron betegség. Az orvostudomány számára ismeretlen okból az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, emiatt az izmok is, mely teljes lebénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fentieket teljesen tiszta tudattal kell végigélni” – írta közösségi oldalán Karsai Dániel.
Közölte azt is, hogy az ALS rendkívül megalázó, az önállóságtól egyre jobban megfosztó élethelyzetbe sodorja, a betegség utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, bármiféle tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül. A létezés ezen formája számára mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz. Szilárd meggyőződése szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét.
Magyarországon a hozzám hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan kórban szenvedő betegeknek nincs erre lehetősége. Mi több, arra sincs módjuk, hogy ebből a célból külföldre távozzanak és ott fejezzék be emberhez méltón az életüket. Ennek oka, hogy a hatályos jogszabályok alapján Magyarország […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/09/27/halalos-betegseg-als-karsai-daniel-ugyved-birosag-strasbourg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!