„A csontvelő-átültetés előtt „leradírozzák” az immunrendszert, hosszadalmas folyamat, amíg ez a transzplantáció után újra felépül, a fertőzések elleni védelem ilyenkor kulcsfontosságú” – fejtette ki az Indexnek Sedlák Gabriella programigazgató, aki közel két évtizedig volt a gyermek intenzív osztályvezető ápolója.
A gyermekek ápolásában résztvevő szülők sokszor több száz kilométerről érkeznek, sokan a hónapokig tartó kezelés alatt nem tudtak megszállni, ilyen távolságból az ingázás sem megoldható. Ők vagy a sterilbox mellett kuporogva, vagy autójukban aludtak, jobb esetben egy-egy estére tudtunk nekik felszabaduló ágyat adni
– részletezte. Dr. Kriván Gergely a Dél-pesti Centrumkórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa sem találta megfelelő megoldásnak azt, hogy a szülők a lelkileg is megterhelő helyzetben a leukémiás gyermekek több hetes kezelése során ne tudják hol lehajtani a fejüket vagy tisztálkodni. Az ételt, italt és lelki táplálékot nyújtó istennőről elnevezett Déméter Alapítványt ő hozta létre 2006-ban. A Szent László telephelyen a kórháztól kapott épületben akkor alakították ki a 6 apartmanos házat, ami az idő előrehaladtával szűknek bizonyult, így a teljes épületet átadta a célra az intézmény, ami ma már 14 családot tud egyszerre fogadni.
Sedlák Gabriella elmondása szerint amikor 2009-ben csatlakozott ehhez a munkához, és teljes programmá alakult a kezdeményezés, akkor pszichológussal, zene- művészetterápiával segítettek felvenni a harcot a betegséggel a kicsiknek és szüleiknek.
![Sedlák Gabriella](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5616/56169/561695/56169591_df3fbd54818c674e67cb4666e7b39b90_wm.jpg)
A kezelés első hónapja során teljes az izoláció, ezalatt a 3×3 méteres sterilboxból nem jöhet ki a gyerek, ezalatt is bejárnak hozzájuk kórházpedagógusok, ha állapotuk megengedi, fertőtlenített könyvek és a beöltözött tanítók a kapaszkodót jelentik számukra a külvilág felé.
Távol vannak iskolatársaiktól, ebben a környezetben a tanulás leköti figyelmüket, eltereli gondolatukat az állapotukról. Nem klasszikus 45 perces órákat tartunk, hanem akkor van vége, mikor elfáradnak
– fogalmazott az Indexnek Bíróné Pallag Erika tanító és biológia szakos tanár a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa, aki már két évtizede oktat beteg gyermekeket. A kórházi ellátás után kerülnek át a Déméter házba, amit a terápiás időszak alatt még hónapokig az otthonuknak tudhatnak. Domonkos Krisztina, szintén az iskolaszanatórium matematika tanára, elmondta, hogy ezalatt az iskolai tantervet követve naponta oktatják őket, csakúgy mint a bent élő testvéreiket.
![Déméter ház](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5616/56169/561696/56169637_60129768108eda0b3fd27ea5464ba926_wm.jpg)
„Többen lemaradással kerülnek hozzánk, egyszemélyes óráinkon könnyebben utolérik kortársaikat. Mivel a kezelés után egy évig nem mehetnek közösségbe, a Covid-alatt elsajátított digitális oktatással továbbra is a tanrendnek megfelelő szinten tartjuk tudásukat”- ismertette a tanárnő. Oklevelet is kapnak arról, hogy elvégezték a kezelés előtt elkezdett tanévet, amit évzáró rendezvénnyel ünnepelnek meg. A házba 0-18 év közötti gyermekek jönnek, a kórházpedagógusok elmondás szerint kevés az olyan alkalom, mikor több fős csoportokkal tudnak foglalkozni.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!