Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) által vállalt kötelezettségek végrehajtását, közölte a GVH hétfőn, alig pár nappal azután, hogy az áruházlánc győzelmet aratott a magyar kormány felett az Európai Unió bíróságán. Az uniós ítéletre Nagy Márton emlékezetes módon sárba tiprással, míg a Spar bizakodva reagált.
A GVH felidézi, hogy a cég a 2020 decemberében lezárult vizsgálatban többek között azt vállalta, hogy új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt. A folyamatban lévő eljárás során a GVH azt vizsgálja, hogy a Spar maradéktalanul és határidőben végrehajtotta-e a jóvátételi programban önként vállalt kötelezettségeit.
A közel négy éve lezárult vizsgálat során a GVH úgy ítélte meg, hogy a Spar jogsértő beszerzői gyakorlatot alakított ki, valamint visszaélt jelentős piaci erejével. A versenyhivatal szerint a Spar bónuszrendszere indokolatlanul és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek.
A GVH Versenytanácsa a jogsértések megállapításán túl egy összetett, mintegy 1,7 milliárd forintos kötelezettségvállalási program végrehajtását rendelte el a cég számára az eljárás eredményeként. Ennek része volt teljesen új, korábban nem létező munkahelyek létesítése is.
Spar a versenyhatóság felé azt vállalta, hogy hat regionális szállítói központot (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) alakít ki a magyar helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére. A cég vállalta, hogy a regionális rendszer 90%-ban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőségeket. Emellett a Spar vállalta azt is, hogy a minőség-audit, a logisztika, a raktározás, és a marketing területén is oktatással segíti a beszállítók tevékenységét.
A GVH tehát azt fogja vizsgálni, hogy a fentiek pontosan és maradéktalanul megvalósultak-e. Hiányos teljesítés vagy elmaradt igazolás esetén a GVH jelentős bírságot szabhat ki az érintett vállalkozásra, emlékeztetnek.
A fejleménnyel kapcsolatban kerestük a Spart, amint válaszolnak, közöljük.