Legfeljebb 188 690 forint rendkívüli támogatást kaphat az államtól az, aki úgy vált bűncselekmény áldozatává, hogy fizikai erőszakot nem szenvedett el. Ide tartoznak azok is, akiknek a bankszámláját csapolták meg csalók, miközben a káraik átlagosan egymillió forint fölöttiek – olvasható az e heti HVG-ben. Tavaly majdnem hatezer alkalommal fértek hozzá csalók a bankszámlák adataihoz.
Ráadásul 2022-ben a közvetlenül a számláról leemelt pénzeket az esetek tizedében sem fizették meg a kártyabirtokosnak a bankok, mondván, az ő gondatlanságuk miatt történt meg a baj. A kártyás csalásoknál a kár 43 százalékát hárították át az ügyfélre.
Ha valaki nem ért egyet a bankja döntésével, akkor a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat. Ha úgy érzi, hogy ott is túlságosan a bank szempontjait vették figyelembe, akkor igazságügyi szakértőt kérhet, aki viszont 3 millió forintért dolgozik – a legtöbb ügyfél ekkor adja fel a küzdelmet.
Részletek az e heti HVG-ben.