Ha láttuk már Tetiaroa fényképét, mi sem akarunk többé Kazincbarcikára költözni: kristálytiszta vizű tenger, óriásteknősök, romantikusan hajladozó kókuszpálmák. Elszigetelt, tiszta, napos és gyönyörű. Nem csoda, hogy a vadóc Marlon Brando is beleszeretett, mikor a Lázadás a Bountynt forgatta Tahitin. A Csendes-óceán déli részén fekvő kis földhöz egy bérelt hajóval ringatózott el és elképedt a szigetvilág szépségén.
Ma már valószínűleg nem nyűgözné le a gazdagok nyaraló paradicsoma, aminek szállodáját róla nevezték el Brando Resortnak. Kicsit paradox ez, mert épp Brando védte foggal-körömmel az őslakosok háborítatlanságát és kultúráját – nem véletlen, hogy Oscar-díját is egy indián őslakos vette át. A rongyrázás és a civilizáció térhódítása miatt biztos fejét verné most a falba, de az talán boldoggá tenné, hogy ma is igyekeznek megőrizni érintetlenségét és kutatási célokra használják, megóvva az ott virágzó ökoszisztémát.
Vulkanikus édenkert
Tetiaroa földi paradicsoma Tahititől északra fekszik 12 kis korallszigettel, nyugodt lagúnákkal, kókuszpálmákkal, homokos partszakaszokkal. A térséget egykor egy aktív vulkán dominálta, körülbelül kétmillió évvel ezelőtt alakult ki a Csendes-óceáni-lemez egyik forró pontjáról felszálló lávacsomókból, és mivel a Csendes-óceáni-lemez lassan északnyugat felé halad, így a sziget is. A forró gócponttól, a magma forrásától most már elég messze került, partvonala stabilizálódott és körülötte korallzátonyok születtek. Idővel a vulkáni hegy erodálódni és süllyedni kezdett, de a korallzátony és a lagúna folyamatosan nőtt. Hullámok csaptak le a zátonyra, letörve a korall- és üledékdarabokat, amelyek egymáshoz tapadva megalkották Tetiaroa szigetecskéit. A polinézek valószínűleg akkor költöztek ide, amikor Tahitin is letelepedtek a Kr. u. 11. században. A 18. századtól kezdve az atoll a tahiti királyi család nyaraló rezidenciája volt, 1904-ben Walter Williams kanadai fogorvos kapta meg munkája fizetségeként. Ő kókuszültetvényt telepített az atollra, ami aztán lányára szállt.
Mikor Brando először tette le a lábát a szigetre, találkozott is az idős vak nővel, 7 órát beszélgettek és Brando benyújtotta vételi szándékát.
Williams lánya 1966-ban adta el neki 200 ezer dollárért.
Egy este, nem sokkal azután, hogy megvásárolta az atollt, Marlon Brando ledőlt a homokra, egy kókuszdiót tett a feje alá párnának, de mielőtt elbóbiskolt, felnézett a csillagokra, és azt gondolta: „Itt vagyok egy apró földfolton egy hatalmas óceán közepén egy bolygón, egy felfoghatatlanul nagy terület közepén, amelyet űrnek nevezünk… Az után az éjszaka után soha nem tekintettem magam a sziget tulajdonosának, csak azt gondoltam, fizettem azért a kiváltságért, hogy olykor meglátogassam… Az összes tahitira gondolok, akik ott voltak előttem, ugyanazon a tengerparton feküdtek és ugyanazokat a csillagokat nézték 500 vagy 1000 évvel ezelőtt, és mindig érzem ezeknek az embereknek a szellemét, amikor Tetiaroába megyek.”
Brando szerette volna, hogy Tetiaroa
fenntarthatósági kísérleti telep legyen a napenergia, a szélenergia és a hulladékot energiává alakító technológiák számára.
A kilencvenes évek végén Richard Bailey-vel, egy Tahitin élő amerikai szállodással szövetkezett, és miután 2004-ben meghalt, Bailey kezdte el az öko üdülőhely építését.
2014 májusában a nonprofit Tetiaroa Társaság, aminek célkitűzése az volt, hogy megőrizze a környezetet, a polinéz kultúrát és a szigetcsoportot tudományos kutatás központjává tegye, megnyitotta kutatóintézetét. Tíz évvel később már 35 nyaraló bungaló volt, amik a Társaság költségvetésének nagyjából 70 százalékát biztosítják.
Nem z’zi, hanem vízi labor
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!