Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Kitartóan követ minket egy nyolcéves körüli kisfiú papirusz könyvjelzőket mutatva, és egyre csak ismételgeti, “mani kam plíz!”. Amikor veszünk tőle, öt másik gyerek terem mellettünk és könyörgően, kezükkel a szájukra mutatva jelzik, hogy ételre kérnek. De mivel nem lehet Kairó utcáin ezrével csellengő összes szegénységben élő gyereknek egyszerre segíteni, sietősen megyünk tovább.
Egyiptom különben is állandó mozgásra kényszerít.
Amerre csak elhaladunk záporoznak a kérdések, akár az utca másik oldaláról is átkiabálnak, honnan jövünk, először vagyunk-e itt. Első bálozóként pedig még szóba elegyedünk, de hamar kiderül, ennek ára van, merthogy semmi sincs ingyen arrafelé. Sokszor még egy segítőkész útbaigazítás se. Akivel leállunk akár egy pillanatra is, többnyire nehezen ereszt, és ha nem megy simán a biznisz, egyre erőszakosabban tukmálja áruját, nem érdekli, hogy nem kell taxi, homokdűne szafari, plasztik fáraófej, kipingált szuvenírpiramis, és a tevés hűtőmágnesek is hidegen hagynak, nem tágít, amíg nem adhat el valami haszontalanságot, túlárazva.
Szó szerint rárepülnek a turistákra, akik hamar megtanulják, nem lehet csak úgy, komótosan szétnézni egy boltban, vagy a végeláthatatlan kairói bazárnegyedben. Még csak meg sem kell állni, elég odapillantani a kínálatra, és olyan fojtogató figyelemben lesz részük, hogy a legtöbben, egy nagy sóhaj kíséretében, rövid úton menekülőre fogják. Ha naivan elfogadjuk a vendégszerető invitálást és
rábólintunk egy „ingyen” teára, már vesztésre állunk,
addig ugyanis nem szabadulunk, amíg nem veszünk valamit, amire amúgy semmi szükségünk, és nem is tetszik. És ha netán azt hisszük, az alkudozás mesterei vagyunk, Egyiptomban pillanatok alatt kiderül, legfeljebb csak kisinasok lehetnénk a hétpróbás helyiek mellett.
Az arab tavasztól a gabonahiányig
Fárasztó ez a rámenős zaklatás, de valahol érthető: erősen megtépázták ugyanis a turizmust az elmúlt évek eseményei. Amikor a Tunéziában kirobbant „arab tavasz”, elsőként terjedt át Egyiptomra, és 2011 január 25-én Egyiptom történelmének legnagyobb szabású tüntetéssorozata indult el a kairói Tahrír térről, lemondásra és távozásra kényszerítve az országot harminc évig vezető Hoszni Mubarak elnököt. Az őt követő iszlamista Mohamed Murszit pedig 2013-ban egy katonai puccs mozdította el egy évig tartó hatalmából, majd a puccsban résztvevő akkori védelmi miniszter, Abd el-Fattáh esz-Szíszi választáson elnyerte az elnöki pozíciót, amit máig gyakorol.
Akár meg is nyugodhattak volna a kedélyek, ha az Iszlám Állam nem robbant fel 2015 októberében egy Sarm es-Sejk üdülővárosból felszálló orosz repülőgépet 224 utassal a fedélzetén, amelyen mindenki meghalt. Egy sor ország törölte járatait az egyiptomi turista célpontok felé. A korábban évente majdnem 15 millió turistát fogadó országba
2016-ban már csak 3,8 millióan látogattak el,
ami valóságos katasztrófa volt Egyiptomnak, a GDP-10-15 százaléka ugyanis külföldi vendégektől származik.
Nem fokozta az érdeklődést az sem, hogy 2018-ban és 2019-ben is bomba robbant a gízai piramisok közelében, turistabuszok mellett (négyen meghaltak), vagy hogy szélsőségesek többször is kopt templomokban robbantottak, legalább hatvan ember halálát okozva. Mikorra már éppen elcsitultak volna a fenyegetések, 2020-ban beütött a koronavírus-járvány és elkezdődtek a lezárások, a pandémia elmúltával pedig az orosz-ukrán háború és a vele járó gabonahiány okozott két számjegyű inflációt és bizonytalanságot.
Egyiptom már korábban is gabona importra szorult, a pár évtized alatt megkétszereződött, a mára több mint 110 millió főre duzzadt lakosság ellátása azonban az egyik legégetőbb problémává vált. Annyira, hogy a folyamatosan leértékelődő egyiptomi font (EGP) és a magasba törő árak miatt minimum minden második egyiptomi mindennapos létfenntartási gondokkal küzd.
A dollárral, euróval érkező turistákat ezért kitüntetett figyelem övezi országszerte.
Egy sétalovaskocsis például képes órákat várni a luxori templom előtt, majd utána az étterem előtt is, hogy elvihessen 10 dollárért, viszont önhatalmúlag elkanyarodik az „Old bazaar” felé, ahol, vélhetően a főnöke (főmufti?) árulja az amúgy mindenütt máshol is látható egyenportékáit. Másnap egy másik kocsisnál már határozottan leszögeztük, hová megyünk (áralku, szigorú útiterv), de ő is tett egy kéretlen kitérőt, és megint az „Old bazaar” előtt találtuk magunkat.
Elszántabbak, ha jobban körülnéznek, találnak azért eredetibb, értékesebb árukat is, ehhez azonban Buddha módra kell tűrni és kezelni (visszaverni) a szűnni nem akaró háborgatást, nyomasztást.
Mindenki próbálkozik, ahogy csak tud
Még előtte a Vörös-tenger melletti üdülővárosból, Hurghadából, a Nílus-menti Luxorba közlekedő távolsági busz sofőrje a menetjegyen felül külön pénzt (ahogy ők mondják: baksist) kért azért, hogy a táskákat a csomagtartóba helyezze. Luxorba érkezve pedig azért, hogy kivegye onnan azokat. Útközben a 15 fokosra légkondicionált busz „menedzsere” kedvesen takarót hoz, de hozzáteszi, „this is not free”. Leszállva a buszról heves kiabálással az utasokra rontanak a taxisok, és miután jelezzük, hogy a Hassan nevű apartman tulajdonosa elvileg vár ránk, hirtelen több taxis is Hassanná változik, és már (egymást tépve) vinnének is minket, valahová, ha nem tűnne fel az igazi Hassan.
„No stress!”
A világhírű kairói Egyiptomi Múzeum teremőre felajánlja, hogy a tiltás ellenére (baksisért) fotókat készít Tutanhamon arany halotti maszkjáról és aranyozott koporsójáról, ám aki nem él vele, arra a házirend teljes szigorával ráripakodik, amint a telefonjára pillant. A Medinet Habu és a Karnaki templomegyüttesek biztonságiőrei kegyesen közlik, hogy megtekinthetjük azt a szegletet, amit amúgy bárki más is, és fotót is készítenek szívesen. Ha nem meggyőző a hajlandóság, a „No stress! I just help you” fordulatot vetik be, elutasítás esetén pedig akár negyedórán keresztül is képesek a turistákra tapadni. Mindezt konok kedvességgel teszik, tudván, hogy sokan pénzt adnak inkább, csak hogy megszabaduljanak végre az elszánt nyomulástól. Szüntelenül szoros a prés, el lehet felejteni az önfeledt sétákat a lenyűgöző építmények, monumentális szobrok és meghökkentő hieroglifák között.
Luxori szállásadónk, Hassan, csak lemondóan legyint arra a kérdésre, hogy mekkora a munkanélküliség. „Aki nem tud tanulni és megcsípni valamilyen komolyabb hivatali munkát, kénytelen ilyesmikkel fenntartani magát. A legtöbben erre kényszerülnek.”
Az átlagfizetés 55 ezer forintnak megfelelő egyiptomi font, ami csak az éhhalál elkerülésére elég.
Világok, ha találkoznak
Már edzett egyiptomi turistaként érkeztünk Kairó […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2024/12/14/egyiptom-piramisok-arab-tavasz-faraok-kiralyok-volgye/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!