A budapesti atlétikai világbajnokság fenntarthatósági programjának egyik fontos pillére a társadalmi felelősségvállalás és ezen belül a társadalmi befogadás elősegítése. A szervezők szándéka, hogy Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye mindenki számára elérhető legyen – különös tekintettel nehezítettséggel élő embertársainkra.
Ezen cél érdekében a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság és a Civilút Alapítvány jószolgálati együttműködést indít, amelynek köszönhetően a Civilút Alapítvány közel 50 partnerszervezetén keresztül több ezer nehezített helyzetben élő embertársunk juthat el az augusztusi világversenyre, hogy a helyszínen, a lelátón szurkolva láthassák az atlétika szuperhőseinek versengését. A program többek között nagycsaládosokat, állami gondozottakat és fogyatékossággal élőket érint, de Covid-árvákhoz is eljut a lehetőség.
A jószolgálati együttműködést a Nemzeti Atlétikai Központban rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen részt vett Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Németh Balázs, a Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója, Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke, a civil szervezetek képviseletében pedig a Nagycsaládosok Országos Egyesülete részéről Kardosné Gyurkó Katalin elnök, az Ágota Alapítvány részéről Bulla Erika területi igazgató, valamint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége részéről Gyene Piroska elnök.
Célunk, hogy mindenki a részesévé váljon az eseményeknek, hogy együtt lássuk vendégül a világot. Közösségek építése, közös időtöltés és közös élmények! Erről szól a Civilút Alapítvánnyal kötött jószolgálati együttműködés, ahol az alapítvány mintegy 50 partnerszervezetén keresztül többezer rászoruló számára biztosítunk ingyenes belépési lehetőséget a világeseményre – emelte ki […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!