Ahogy azt az Index az nso.hu-ra hivatkozva már megelőlegezte, Pintér Attila lett az NB II-es Vasas vezetőedzője.
Pintér Attila szülőhelyén, Salgótarjánban kezdte játékospályafutását, majd 1984-ben innen került a Ferencvároshoz. Hazánkban a zöld-fehéreken kívül – akikkel Magyar Kupát nyert – futballozott még a BVSC, a Budafok, a Rába ETO, a Baja és a DVTK színeiben, valamint 1995-ben Angyalföldön is. Légiósként a belga és a szlovák élvonalban játszott, a VAV Beerschot, illetve a Dunaszerdahely alakulatainál, a magyar válogatott mezét pedig 20-szor ölthette magára – áll a Vasas közleményében.
Az UEFA Pro-licences végzettségű szakember Koroncón kezdte sikerekben gazdag edzői pályafutását.
A Ferencvárossal és a Győrrel NB I-es bajnoki címet, valamint szuperkupát nyert, míg a Fradival és a Sopronnal elhódította a Magyar Kupát, emellett az élvonalba jutott a Mezőkövesddel és a Puskás Akadémiával is.
Korábban dolgozott már a Vasasnál, a 2005–2006-os idényben, így 18 év után ül le újra a Fáy utcai kispadra. 2013 decemberétől közel egy esztendőn keresztül a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Legutóbb 2022-ben, az akkor még Merkantil Bank Ligában szereplő III. Kerületi TVE vezetőedzőjeként tevékenykedett.
Pintér Attila 2013 júniusában „Az Év edzője” kitüntetésben részesült a RangAdó díjátadó gálán, ahol Garami Józsefet és Ricardo Monizt előzte meg a voksoláson és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2024/09/06/pinter-attila-vasas-futball-magyarorszag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!