A múlt héten 60. születésnapját ünneplő szakember a molcsapat.hu-nak adott interjút a kiütéses, Németország elleni 5–0-s vereséget, valamint a Bosznia-Hercegovina elleni 0–0-s döntetlent követően. Első gondolata az volt a kapitánynak, hogy „volt már boldogabb is” – ami teljes mértékben érthető.
„Elég régóta vagyok már a futballban, hogy tudjam, egy hullámvasút a játék. El tudom fogadni, ha nem nyerünk, és bár én mindig győzni akarok, egy vereséggel is meg tudom kötni a békémet. De nagyon nem mindegy, hogyan veszítünk” – utalt a Rossi-éra legnagyobb vereségére, amelyet a Nationalelf ellen szenvedett el a magyar válogatott.
Ahogy a bosnyákok elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón is hangsúlyozta, büszke játékosaira, főleg abban a tekintetben, hogy egy ekkora (mentális) pofont kaptak a németektől, és szerinte a győzelmet is megérdemelték volna a magyar fiúk.
„Megtettük, amit megtehettünk a győzelemért. Nem csak irányítottuk, domináltuk is a mérkőzést, mindenki tette a dolgát, de sajnos vannak olyan napok, amikor nem akar bemenni a labda a kapuba. Úgy diktáltuk a ritmust, ahogy terveztük, és nagyon keveset engedtünk Boszniának. Dibusz Dénesnek nem is kellett nagy védést bemutatnia, miközben a másik kapus hőssé vált.
A múltban többször támogatott minket a szerencse, mostanában – és az alá az Eb is odatartozik – azonban kifejezetten balszerencsések vagyunk” – folytatta a szakember.
Marco Rossi kiemelte, tudja, hogy a futballt gólban „mérik”, de abban biztos, hogy játékosait még jobban zavarják az utóbbi mérkőzések eredményei, leginkább a bosnyákok elleni pontvesztés.
Láttam a fiúkon azt a győzelmi vágyat, ami nagyon hiányzott Németországban.Egészen más mentalitással, más lelkiállapotban léptünk pályára Bosznia ellen, egy szavam sem lehet erre az aspektusra. Taktikailag is jó meccset hoztak le a fiúk, nyertük az egy az egy elleni helyzeteket, jól támadtunk vissza, és hosszú labdákra kényszerítettük a bosnyákokat, pontosan úgy, ahogy terveztük. Nem úgy, mint Németországban.
Rossi már tudja, hol hibázott
„Azt az agresszív letámadást kértem a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2024/09/13/labdarugas-magyar-valogatott-marco-rossi-ertekeles/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!