Új korszak kezdődött a magyar hoki történetében: a harmadik, elit világbajnokságán szereplő válogatott fennállása során először lépett úgy jégre, hogy tudatosan készült arra a riválisára, amely ellen reálisan volt esélye a pontszerzésre. Egy esetleges alapjátékidős, azaz három pontot érő győzelemmel a remélt bennmaradás is közel került volna.
Viszont az ellenfél is tudta: a magyarokat le kell győznie az elitben maradásért. A Constantine-együttes két vereséggel (Dánia 3–1, Egyesült Államok 7–1) kezdett, a franciák viszont egy hosszabbításos sikerrel és vereséggel már három pontot gyűjtöttek. Keretükben tizenkét légiós – köztük a fehérvári Guillaume LeClerc, valamint az NHL-es Alexandre Texier – kapott lehetőséget.
A kapitány a támadótriókat nem bolygatta meg, a harmadik sorba Kóger Dániel helyett Terbócs István került vissza, míg a kapuban a dánok ellen remeklő Bálizs Bence kezdett.
A kezdés után hamar emberelőnybe kerültek a magyarok, de helyzetig sem jutottak, majd azonos létszámban felpörögtek a felek, ugyanakkor érződött, hogy mindkét együttesnek fontos a biztonság, amit jól mutat, hogy az első francia kapura lövésre bő kilenc percet kellett várni. Egyértelműen azonos erők csatája zajlott a jégen, amikor a 14. percben Anthony Rech közel állt a gólszerzéshez, a védők azonban tisztáztak előle. A szünet előtt néhány perccel Stipsicz Bencét állították ki, a fracniák pedig kihasználták az előnyt: Charles Bertrand kapáslövésével szemben Bálizs tehetetlen volt, a maszkjáról pattant be a pakk.
Ennek ellenére nem kellett hátrányban pihenőre vonulniuk Sebők Balázséknak, ugyanis 20.1 másodperccel a pihenő előtt Stipsicz távoli lövése a lábak sűrűjében utat talált a kapuba. Ez volt az első gól a tornán, amikor a magyar elsőszámú támadósor a jégen volt.
Óriási magyar helyzettel indult a második harmad, ám Sebastian Ylonen nagyot védett, majd hiába következett egy 76 másodperces dupla emberelőny, hősies védekezéssel túlélték ezt a szakaszt a franciák. A meccs derekán viszont egy rossz cserét kihasználtak, az első kísérletet még védte Bálizs, azonban Louis Boudon a kipattanóból nem kegyelmezett. Ekkor egyértelműen a franciák játszottak fölényben, ráadásul Stipsicz megint kiült a büntetőpadra visszahúzásért, viszont a magyar együttes jól védekezett hátrányban, egy ízben pedig Bálizs mamuttal védett hatalmasat.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!