Szerda délben besétáltunk a Margitszigetre az Árpád-híd budai hídfője felől, hogy saját szemünkkel győződjünk meg arról: ki kell-e menekíteni a budapesti sakkolimpia csapatai közül azt a tíz válogatottat (köztük a magyar B, valamint az U25-nek megfelelő C együttest), amelyik a Hotel Thermalban szállt meg.
Ahogy mentünk az Árpád-híd lejárója felé, elhaladtunk a Hajógyári-sziget északi csücske fölött. Itt már egy jó darabot elöntött a víz, a hajóknak otthont adó hangárokat szorgos kezek rakták körbe homokzsákokkal. Amennyiben helytállónak bizonyulnak a vízügyi szakemberek előrejelzései, úgy a Duna szombaton 850 centiméter körül tetőzik majd Budapestnél, mintegy 40 centiméterrel a rekordszint alatt.
Szerda reggel 693 centimétert mértek, tehát lehet még bő másfél méter „tartaléka” a folyónak.
Amikor elértük az Árpád-híd lejáróját a szigetnél, lekanyarodott mellettünk egy taxi, majd kisvártatva még egy.
Meglepődtünk, tekintve, hogy a Magyar Távirati Iroda jelentése arról szólt, nemcsak a déli, hanem az északi bejárót is lezárták. Ehhez képest a parkolóban is áll jó néhány gépkocsi, közöttük természetesen a Katasztrófavédelem autói. A munkatársak – lehetnek vagy százan – szorgosan töltötték a homokot a műanyag zsákokba.
6
Megszólítottuk az egyik parancsnokot, és érdeklődtünk a helyzet „komolyságáról”.
Azt tudom mondani, hogy szerintem nem kerül sor a sakkozók evakuálására a Hotel Thermalból – mondta határozottan. – Nem is attól kell tartani, hogy a Duna vízszintje meghaladja a sziget peremének magasságát, sokkal inkább a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/sakk/2024/09/18/sakk-margitsziget-vedekezes-sakkolimpia-hotel-thermal-/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!