A 2026-os téli átigazolási időszak, ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, az angol futballcsapatokról szólt, míg Európa többi nagy bajnokságában sokkal visszafogottabb költekezés jellemezte a csapatokat. Ennek ellenére volt miről beszélni a magyar futballrajongóknak, hiszen Varga Barnabás az AEK Athénhoz, míg Tóth Alex a világ legjobb bajnokságában (Premier League) szereplő angol Bournemouthhoz került, ezzel három főre emelve a magyar felnőttválogatott játékosok számát a ligában. Átigazolási körkép.
A téli átigazolási időszak mindig kiváló alkalom a világ, de leginkább Európa különböző csapatainak a keretük megerősítésére. Persze nem minden együttes indul neki ugyanazokkal a célokkal, amikor a piacot „böngészi”, azonban legyen szó bajnoki címért folyó hajszáról, az európai kupahelyek megkaparintásáról vagy éppen a kiesés elkerüléséről, ilyenkor bármelyik csapat orvosolhatja a csapatban felmerülő problémáit. Mindez 2026-ban sem történt másképp.
Bár a 2024–2025-ös idény bődületes számait (öten keltek el 50 millió euróért vagy afelett) nem érte el a jelenlegi szezon – legtöbb országban hétfő este 20 órakor bezáruló – téli piaca, azért nem múlt el eseménytelenül az elmúlt egy hónap. Sőt, magyar viszonylatban különösen fontos transzferek láttak napvilágot.
Az egyik neves magyar átigazolás Varga Barnabás görögországi váltása volt, amelynek függvényében a 31 éves center 4,5 millió euró fejében hagyta ott a Ferencvárost az AEK Athénért. A magyar válogatott futballista egyébként éppen a napokban szerezte meg első találatát újdonsült csapatában.
De a valódi szenzáció januárban Tóth Alex klubváltása volt. A Ferencváros 20 éves középpályását az olasz Lazio nézte ki legkorábban magának, a versenyfutást végül mégis az angol élvonalban szereplő Bournemouth nyerte, az angol klub 12 millió eurót (4,56 milliárd forint) sem sajnált kifizetni az elmúlt 12 hónapban az FTC-ben kulcsemberré váló játékosért. Ez az összeg egyébként az eddigi legtöbb pénz, amit egy NB I-es futballistáért valaha kifizettek, a korábbi rekordot még Lisztes Krisztián 6 millió eurós – eddig inkább sikertelen – frankfurti átigazolása tartotta.
A zöld-fehérek a két válogatott távozó után nem is maradtak restek a piacon, a támadórészlegre a szlovén Celjétől Franko Kovaceviet (3 millió euró), valamint a diósgyőri Elton Acolatsét (1,5 millió euró) szerezték meg, míg a középpályára a ciprusi APOEL-ből érkezett a 2020–2024 között a Puskás Akadémiánál foglalkoztatott korosztályos román válogatott Marius Corbu (1,5 millió euró), a védelembe pedig Mariano Gomezt (300 ezer euró) vásárolták meg a svájci Zürichtől. Az NB I-éllovas Győr nagy meglepetésre senkit sem szerződtetett, az Újpest viszont a Bundesligából erősített a Frankfurtból kölcsönbe érkező Fenyő Noah-val, valamint az augsburgos Arne Maierrel.
Magyar részről még említésre méltó, hogy a lengyel Raków Chestochowában futballozó Baráth Péter játékjogáért 2 millió eurót tett le az asztalra a cseh Sigma Olomuc, míg az 53-szoros válogatott Szalai Attila a török Kasimpasától éppen Lengyelországba, a Pogon Szczecinhez került kölcsönbe, ahol a nemrégiben súlyos térdsérülést szenvedő Molnár Rajmund csapattársa lett.
Fontos kiemelni, hogy bár rengeteg transzfert kötöttek meg a csapatok, mindenről lehetetlen lenne beszámolni, így csak a legfontosabb ügyletekről esik majd az alábbiakban szó.
De ha már Tóth Alex kapcsán szóba jött Anglia, kezdjük szemlénket a világ legjobb bajnokságában, ahol bizony megint nem bírt magával néhány csapat.
Költekezésben továbbra is a Premier League a király
Rögtön az év elején robbant a bomba, miszerint a bajnoki éllovas Arsenal legfőbb üldözője, a Manchester City 72 millió euróért megszerezte a Bournemouth ghánai szélsőjét, Antoine Semenyót. A 26 éves támadó 20 tétmeccsen 10 gólig és 3 asszisztig jutott el a „cseresznyések” mezében a 2025–2026-os szezon első felében, de az égszínkékek színeiben sem vallott eddig szégyent, 6 mérkőzésen 4 találatot és 1 gólpasszt jegyezhetett.

Emellett a védelembe is fontos erősítés érkezett, ugyanis a nyáron szabadon igazolható Marc Guéhiből inkább pénzért szállt ki a Crystal Palace, mintsem hogy ellenérték nélkül távozzon fél év múlva.
A 26-szoros angol válogatott játékosért végül 23 millió eurót fizettek Josep Guardioláék, és ha hihetünk a híreszteléseknek, nagyjából heti 290 000 eurót kereshet új csapatánál, ami ötszöröse (!) korábbi keresetének.
Persze a Palace sem volt rest a piacon, a Wolvesnak 49,7 millió eurót fizettek a csatár Jörgen Strand Larsen játékjogáért, aki csupán tavaly nyáron került a „farkasokhoz”, de a Tottenham 24 éves támadója, Brennan Johnson is a keret tagja lett 40 millió euró fejében. Két ilyen mértékű erősítés után nem is volt meglepő, hogy a támadószekció eddigi ásza, a francia Jean-Philippe Mateta már más csapatok irányába tekintgetett, azonban a Milannal lezsírozott transzfer többszöri orvosi vizsgálatok után végül kútba esett.
A téli piac egyik legérdekesebb transzfere egyébként Tammy Abrahamhez köthető. Az angol támadót még tavaly nyáron vette kölcsön az AS Romától a Besiktas, majd januárban, élve opciós jogával, a török együttes 15 millió euróért meg is vásárolta a 28 éves csatárt, hogy aztán egy nappal később az Aston Villa 21 millióért Birminghambe vigye. Így kell gyorsan profitot csinálni…

A cikk írásakor az angol pontvadászatban jelenleg 9. helyen […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!