Legutóbb májusban, a Magyar Kupa fináléjában találkozott a Paks és a Ferencváros, akkor a tolnaiak remek teljesítménnyel győzték le a magyar rekordbajnokot, és nyerték meg történetük során első alkalommal a sorozatot. Úgymond volt miért bőven visszavágnia a magyar rekordbajnoknak.
A vasárnap esti mérkőzésen a hazai pályán játszó Paks került hamar előnybe, három percet sem kellett várni a gólra, Vécsei Bálint 18 méterről, kissé balról vállakozott lövésre, ezt még Dibsuz Dénes komoly bravúrral hárította, de a kipattanóra Osváth Attila érkezett, aki a jobb alsó sarokba lőtt, 1–0. Ramírez csak beleérni tudott a labdába, útját állnia már nem sikerült.
Sőt, nagyon gyorsan megduplázhatta volna előnyét a paksi csapat, a bal sarokból jött a szögletrúgás, a hosszún Vécsei érkezett rá, aki kapásból a jobb alsóba lőtt volna, de a gólvonal előtt álló Gartenmann kirúgta a labdát a mezőnybe. Volt miért tapsolnia az első percekben a telt házas paksi közönségnek. Az első igazi Fradi-helyzet a 20. percben jött, Varga Barnabás indult meg középen, lefutott két védőt, egy az egyben vitte a kapusra, de Kovácsik remekül mozdult ki, és védte a 15 méterről érkező lövést.
Rá nagyjából 10 perccel Kady Borges próbálkozott, a tizenhatos előteréből a bal alsó mellé lőtt, ide nem kellett Kovácsik. Na de mi történt a másik oldalon?
Megduplázta előnyét a Paks, Böde Dániel újra betalált volt csapata ellen. Osváth remekül kanyarította be a beadást a jobb oldalról, Cissé és Gartenmann finomasz szólva sem voltak határozottak, kettejük között Böde talpról, védhetetlenül fejelt a bal alsóba, Dibusz tehetetlen volt, 2–0.
Az első játékrész hátralévő részében ugyan volt a Ferencvárosnak sansza, hogy szépítsen az eredményen, de Zachariassen ziccerét védte Kovácsik, több lehetőséget pedig nem jegyezhettünk fel, kétgólos paksi előnnyel fordultak a csapatok.
A Fradi egy félidő annyi gólt kapott Pakson, mint az ezt megelőző hat bajnoki meccsén összesen.
A második játékrész elején rögtön cserélt Pascal Jansen vezetőedző, bedobta a sztárigazolás Matheus Saldanhát, aki négy perc elteltével helyzetbe is került. Kady remek passzával ugrott ki az ötös jobb sarkán, elhúzta a labdát a kapus mellett, majd egyszerűen saját lábaiban elbotlott, és a labdával együtt az alapvonalon túl végezte. Az 53. percben Varga és Ramírez játszott össze jól a tizenhatos előterében, utóbbi tört volna be, de éppen a büntetőterület előtt még lerántották. A szabadrúgást – és a kipattanót – ígéretes helyzetből Saldanha vágta a sorfalba.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!