Napokon belül, 2024. szeptember 26-án érkezik a hazai mozikba Vékes Csaba Lepattanó című filmje Scherer Péter főszereplésével. A magyar színészek mellett egy amerikai nagyágyú, a Dallas Bobby Ewingjaként ismert Patrick Duffy is feltűnik az új sportvígjátékban, amely egyszerre humoros és szívhez szóló alkotás.
Tele a Művész mozi, a sajtó munkatársai premier előtti vetítés keretében láthatják a filmet szeptember 17-én. Az előtérben a Lepattanó néhány színésze, Scherer Péter, Elek Ferenc és Harmath Imre beszélget a közönséggel, a háttérben pedig már Patrick Duffy várja az interjúk kezdetét. A közönség ritkán ülhet be az alkotókkal és a szereplőkkel közösen egy-egy vetítésre, ám a Lepattanó stábja igyekszik mindenkihez közel hozni az új filmet.
Az élet értelme
Általános iskolás korom egyik legmeghatározóbb emléke, amikor a fiú osztálytársaim minden szünetben előcsapták a gombfocit, és addig pöckölték az apró műanyag darabokat, amíg a tanárnéni rájuk nem szólt, hogy most már tessék abbahagyni, kezdődik az óra. Ezek a fiúk azóta (valószínűleg) kinőttek a játékból, nem úgy, mint a Lepattanó középkorú férfiai, akik a világ legnagyszerűbb elfoglaltságaként gondolnak a szektorlabdára.
A film is a szektorlabda iránt érzett rajongást mutatja be: Kálmánnak (Scherer Péter) a gombfoci nem gyerekjáték, hanem egy véresen komoly sportág. Csapatával épp az Európa-bajnokságra készül, és komoly esélyük is lenne a kijutásra, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Mindannyiuk élete válságba jut, hiszen elvesztik azt, ami a legértékesebb volt az életükben. Hirtelen azonban minden jóra fordul, amikor egy milliárdos (Patrick Duffy) tévedésből 100 millió forintot utal a számlájukra. Bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, túl nagy a kísértés, hiszen így esélyük […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!