A farkasemberek története unásig játszott alapötlet, mégis a nemezisüknek számító vámpírokhoz képest még így is jócskán hátrányban vannak a bundás szörnyek. Ez a hátrány azonban nemcsak a filmek számán, hanem minőségén, büdzséjén, irántuk való érdeklődésen és pop kulturális súlyukon is meglátszik. A legújabb, címében sokadik Farkasember is kicsit ebbe a futottak még kategóriába tartozik, ami óriási csalódás, tekintve hogy a megközelítés jó volt, az első fél óra alapján pedig bőven akadt potenciál az alkotásban.
Már az is a film sikere ellen dolgozik, hogy amikor beírja valaki a netes keresőbe, hogy „farkasember”, lendületből három művet dob fel a világháló, amiből egy klasszikus, egy sztárparádé, egy pedig most jött ki a mozikban. Az eredeti 1941-es igazi kultfilmnek számít, valódi gótikus horror, annak minden korabeli velejárójával. A 2010-es az eredeti sztorit megtartva, egy némileg átírt változatban jelent meg kicsit egy B-kategóriás Az Álmosvölgy legendájának formáját öltve. Persze ezt kevesebb poénnal, több pszichológiai tényezővel és egy-egy igazán jó színészi pillanattal tarkítva kapjuk olyan legendáktól, mint Anthony Hopkins, Hugo Weaving, Emily Blunt vagy a főszerepet játszó Benicio Del Toro.
A mostani változat, ami a Universal Pictures és a Blumhouse égisze alatt került a mozikba, történetében már frissebb, a karakterek eltérnek, akár a megközelítés is, viszont a végkifejlet némi párhuzammal szolgál a korábbi alkotásokhoz képest. A film kezdete már rögtön elővetíti a végeredményt (pláne, ha az ember megnézte a trailert), ennek ellenére mégis lendületesen indul. Azonban ezt a lendületet lépésről lépésre fojtja meg sok-sok apróság, ami előbb a horror jelleget irtja ki, majd a pszichológiai drámának veszi élét. Ez egészen addig fajul, amíg a film egyfajta tanmesévé nem válik arról, miként lehet fokozatosan feltölteni hibákkal, végül pedig teljesen elveszteni egy olyan filmet, aminek minden esélye megvolt arra, hogy intenzív, izgalmas és (ha történetében nem is, de) megközelítésében rendhagyó farkasemberes sztori legyen.
Kis család az erdő mélyén
A történet alapja klisé némi fűszerrel. A fiatal Blake Lovell apjával kettesben él az oregoni erdőségben, ahol a zord természeti viszonyokhoz szokva igyekeznek túlélni. A fiatal Blake hamar megtapasztalja a vadászat és a különféle túlélési praktikák alapjait, de tart édesapjától, így felnőve elhagyja a családi farmot. San Franciscóban kezd új életet, megházasodik és születik egy lánya. Egy idő után mégis visszatérni kényszerül az atyai birtokra, és úgy dönt, elviszi magával feleségét és gyermekét is.
Eleinte kezdi összehozni a családot a közös idő, de a boldog óráknak hamar vége szakad, amikor egy vadállatszerű lény ered a nyomukba. Egy alkalommal ez a szörny megsebzi Blake-et, aki lépésről lépésre kezdi elveszíteni emberi mivoltát, miközben családja reménytelenül küzd a szeretett apáért és férjért, harcolva a túlélésért az őket üldöző szörny árnyékában.
Magában semmi extra vagy egyedi sincs a sztoriban, kivéve két dolgot. A legtöbb farkasember filmmel ellentétben itt a történet zöme 24 óra leforgása alatt történik, ami már önmagában ránt egy keveset az átváltozási metodikán, továbbá ennek a bemutatása is egészen egyedi. Sok film próbálja láttatni a farkassá váló férfi szemszögéből a dolgokat, de most nem egy gyors bekattanást, hanem egy lépésről lépésre történő leépülést nézünk végig,
amiben komoly pszichológiai próbát kell kiálljon a család mindhárom tagja.
Ebből kiindulva akár még egy igazán érdekes, érzelmileg súlyos és intenzív film is születhetett volna, de sajnos nem ez történt. A kiszámíthatatlanságra való törekvést – ami apróbb rendezői és írási húzásokon, eltolt jump scare pillanatokon, vagy szándékosan a várttal ellentétesen bemutatott eseményszálakon látszik igazán – elveszi, hogy a végkifejletet nagyjából a trailer alapján kitalálja a néző.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!