Navracsics Tibor volt a Balaton az irodalomban című rendezvény házigazdája a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. „A Balaton, mint földrajzi egység mindig létezett, a XVIII. századig inkább problémát láttak benne. Még a lecsapolásán is gondolkodtak, hogy mennyire, annak mértéke változó volt” – mondta Nyáry Krisztián, a Líra Kft. kreatív igazgatója, hozzátéve, kétféle ember kellett ahhoz, hogy kialakuljon az, ahogyan most gondolkodunk a Balatonról: mérnökök és költők.
A költők először azt vették észre, hogy szép, vadregényes. Az első versek, irodalmi megjelenések még a környékről szólnak, később azonban magára a tóra fókuszált az irodalom. De fel kellett fedezni, mint Petőfi Sándor tette az Alfölddel. Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Baróti Szabó Dávid és Garay János költészete is meghatározó volt abban, hogy az irodalom pecsétje rákerüljön.
Ugron Zsolna elmondta, hogy az írók és a költők a XIX. században találtak rá, a turizmus is ekkoriban indult be a Balaton környékén, a parasztházak tiszta szobákat adtak ki, jellemzően inkább a kiegyezés utáni időszakban.
Akit még Beethoven is olvasott
Navracsics Tibor megkérdezte, hogy a szerelem, a nők, a romantikus légyott helyszínek milyen szerepet játszottak a Balaton fellendülésében. Ugron bólogatott, és megjegyezte, hogy a romantikus nyári estéken bármi megtörténhetett, ami az irodalmat inspirálja. Nyáry Krisztián szerint ebben Kisfaludi jelentős szerepet játszott.
Ő azért fontos, mert a korszak popsztárja volt, a verseit énekelték, széles körben elterjedtek. A költészetében a Balaton, mint a szerelem helyszíne jelenik meg. És nem csak Magyarországon, hanem Németországban is, egészen Lipcséig. Ő a legismertebb magyar dalszerző, akit még Beethoven is olvasott.
Nyáry úgy véli, hogy ma nincs olyan gyerek, aki ne tudná, mi az a Balaton. A magyar tenger kifejezést is lírikusok találták ki. A 16 éves Kazinczy Ferenc írta le, aki sosem járt ott, de azért fontos, mert a következő generációk fejében már úgy élt, hogy „van tengerünk, mégpedig a Balaton”.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!