Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Megjelent a mozikban Adrian Goiginger osztrák filmrendező háborús drámája, A róka. A film a rendező dédapjának valós történetét dolgozza fel, aki a második világháborúban szolgált motoros hírvivőként, és összebarátkozott egy kölyökrókával, akinek az anyja elpusztult. A fiú számos megpróbáltatáson megy keresztül, hogy megóvja újdonsült társát, miközben a vele felépített köteléken keresztül sikerül feldolgoznia gyermekkora nehézségeit is.
Hiába a negédesnek ható cselekmény, Goiginger abszolút a dolgok természetességét próbálja megmutatni.
Nem tölti fel pátosszal és túlzó drámával a történetet, egyszerűen elhisszük, amit látunk, hogy ez tényleg így volt. A JUNO11 forgalmazásában megjelent A róka abszolút nem tartozik a „megszokott” háborús filmek körébe, pláne nem, ha a második világháború a téma, azonban pont szokatlansága teszi különlegessé. Hogy kiknek érdemes megnézni? Mindjárt mondjuk.
Minden érthető
A film három részre bontható, amelyeknek mind megvan a saját dinamikai szerepük, akár a klasszikus elbeszélések cselekményépítése. Egy viszonylag hosszas prológussal indulunk, ahol megértjük a főszereplőt, a motivációit, felépül az alapvető személyiség. Gyakorlatilag húsz perc után indul el a film maga, és jön be a főcím.
Soknak tűnik? Lehet, de innentől kezdve egyszer sem kérdőjelezzük meg a főszereplő döntéseit, mert teljesen értjük, hogy mi hajtja. Ahogy az alkotók felépítették a karaktert – meg úgy az összes szereplőt –, az közelít a hibátlan kategóriához, mert sem felesleges momentumokkal nem traktálják a nézőt, sem zavaros, személyiségükkel ellentétes döntések nem születnek.
Minden természetes és hiteles.
Amit külön ki kell emelni, hogy a valós eseményeken alapuló filmeknél az ember várja, hogy „valódi embereket” lásson, ne egysíkú karaktereket vagy ezerszer elsütött sablonokat és közhelyeket. Ennek A róka teljesen eleget tesz, mert hiába van benne kevés szereplő, még azok is, akiknek csupán néhány soruk van, komplex személyiségek. Többüknél tetten érhető a karakterfejlődés, ami olyan figurák esetében, akiket csupán háromszor-négyszer lát az ember a vásznon, igazán igényes munka.
Az alakítások tekintetében szintén profi megvalósításokat kapunk. A főszerepet játszó Simon Morzé lehengerlő pillanatokat teremt, játéka rétegzett és mély. Egy-egy apróbb zavaró tényezőt lehet csupán felfedezni a kétórás mozi alatt, de ezek majdhogynem elsikkadnak, hiszen a legkeményebb momentumokat gyönyörű finomsággal mutatja meg. Ha nem egy európai filmről beszélnénk, hanem valamelyik amerikai stúdiónál jelent volna meg, egy amerikai rendező kezei alól – de pontosan ugyanilyen végeredménnyel –,
Morzét biztosan jelölnék a legrangosabb filmes díjakra, mint a legjobb férfi főszereplő.
Érdemes még kiemelni a prológusban látható Karl Markovicsot, aki a főhős édesapját játssza. A veterán színész – aki olyan ismert produkciókban szerepelt, mint a Pénzhamisítók, A Grand Budapest Hotel vagy a Rex felügyelő sorozat –, noha kevés képernyőidővel gazdálkodhatott, abból kihozta az abszolút maximumot. Karaktere nem sokoldalú szerep, de Markovics olyan mélységekig merül el benne, hogy alakításának egyes pillanatai örökre beleégnek a néző retinájába.
Fontos kérdések
A róka vizuálisan nem teremt új megoldásokat, de a végeredményt tekintve gyönyörű, fényképezésében pazar alkotás. Remekül játszanak a fényhatásokkal, az operatőrök – Yoshi Heimrath és Paul Sprinz – pedig elegáns megoldásokkal teszik emlékezetessé a filmet. Ehhez párosul a rendező Adrian Goiginger céltudatos munkája, minden jelenetnél érződik, hogy mi volt a szándék.
A vágó, Simon Blasi szintén kitett magáért, miközben a grandiózus zenék (Arash […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!