Megtört a jég, ami úgy tűnt, hogy antarktiszi vastagságúra fagyott. Egy évtizedbe telt, mire a kétezres évek egyik legsikeresebb rockzenekara, a Three Days Grace tagjai elásták a csatabárdot, és újabb pár évbe, mire ennek gyümölcsét a közönség is megízlelhette. A csapat bejelentette, hogy korábbi énekesük, Adam Gontier, akivel olyan number 1 slágereket adtak ki, mint az I Hate Everything About You, a Chalk Outline, az Animal I Have Become vagy a Break végre visszatér a frontra és azt is elmondták, mi lesz a sorsa a Gontier távozásakor érkezett Matt Walstnak.
Nem fogunk hazudni, vártunk valami hasonlóra, hiszen 2022-ben már képesek voltak egy asztalhoz ülni a srácok, az elmúlt évben pedig több olyan koncert is volt, ahol Adam Gontier is vendégszerepelt pár dal erejéig. Sejtettük, hogy készül valami,
Eleinte csak néhány titkosított üzenet érkezett posztokban, amiből csupán annyi derült ki, hogy Gontier és a banda aktívan kommunikál. A közösségi média felületen azonban nem rég egy új poszt jelent meg a legutolsó, Explosions című lemezt promotáló poszt mellett, amiről kiderült, hogy az utolsó olyan album lesz, amit a banda az elmúlt tíz évben megszokott felállásban készített.
Ketten
Az új bejegyzés egyértelmű és világos volt egy fotóval kiegészítve, ahol a banda nem a húsz éve létező négy, hanem ötfős formációban látható. Adam Gontier visszatért a frontra, így a Three Days Grace újra előhúzhat valamit abból a fajta zenei gondolkodásból, ami első négy lemezüket jellemezte.
Ennek ellenére az elmúlt tíz évben jelen lévő Matt Walst sem esik ki a csapatból.
Mivel számos dal született az ő hangjával, így a banda úgy döntött, hogy a két egymástól kellően eltérő orgánumú előadót összeeresztik egy két énekeses projektbe, ami meglehetősen ritka döntés. Emellett Walst átveszi a ritmusgitáros pozíciót is, amit eleinte néhány dalban Gontier, majd később ő töltött be, így valószínűleg az élő performanszok is jóval rétegzettebbek lesznek, mint ahogy eddig megszokhattunk a bandától.
Úgy érzem, zökkenőmentesen ment, jobban, mint amire számítottunk. Olyan, mintha együtt tértünk volna vissza a terembe, és ott folytattuk volna, ahol abbahagytuk. Olyan régóta vagyunk barátok, hogy szinte természetesnek hatott ez a visszatérés
– idézi a bejegyzés Adam Gontiert. Matt Walst úgy fogalmaz ugyanitt:
Nagyon szórakoztató és inspiráló volt elkészíteni ezt a lemezt. A Three Days Grace több mint 20 évének ötvözése, miközben valami olyasmit sikerült megtennünk, amit még egy zenekar sem tudott korábban. Izgatottan várom, hogy a rajongók is hallják!
<a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!