Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Mi jobb, ha kimutatjuk az érzéseinket, vagy ha inkább elrejtjük? Illetve jobban célt érünk-e, ha több érzelmet mutatunk, mint amennyit valójában érzünk? Aztán: vállaljuk-e a véleményünket még akkor is, ha abból konfliktus kerekedhet, vagy viselkedjünk mindig úgy, hogy a másiknak tetsszen? És mutassuk-e meg a tökéletlenségünket, a sebezhetőségünket, a gyengeségünket, még akkor is, ha azzal mások céltáblájává válhatunk?
Az ember újra és újra elámul, hogyan tudott Jane Austen a 18. században olyan pontos lélektani megfigyeléseket tenni, amelyekkel a modern pszichológia is szinte újszerű felismerésként dolgozik, és amelyeket mi is csak tanulunk, de legalább is újra és újra emlékeztetni kell magunkat ezekre a lelki mechanizmusokra. És akkor arról még nem beszéltünk, micsoda társadalmi látlelet a Büszkeség és balítélet, mennyi ma is érvényes igazsággal.
Bridget Jones a levegőben
Öt lányt férjez adni ma sem egyszerű, nem csoda, ha a regény- és színdarabbéli édesanyának, Mrs. Bennetnek egész nap azon fő a feje, milyen praktikákkal tudná rásózni lányait valami környékbeli – lehetőleg fess és gazdag – ifjúra. Hiába is tagadnánk, egy édesanyának ma is az a leghőbb vágya, hogy a gyermekét, legfőképp a lányát révbe érni lássa, pedig ma már nincs arról szó, hogy másképp ne boldogulhatna az életben.
Ez valami mélyen belénk kódolt „genetikai parancs”.
A lányoknak pedig mi lehet fontosabb, mint társra, békére, nyugodt otthonra, kiszámítható életre találni? Ma már ezer lehetőség nyílik egy nő számára is: tanulhat, írhat, saját néven publikálhat – nem úgy, mint Jane Austen idejében –, utazhat, kirándulhat anélkül, hogy megszólnák, mert sáros lett a ruhája, a családalapítás terén mégis évszázados társadalmi nyomás nehezedik rájuk, és ez a nagy átlagot tekintve találkozik a belső vágyakkal, elvárásokkal.
A Büszkeség és balítélet ezért tud akkorát ütni az ezredik filmes vagy színpadi feldolgozásban is, és ezért szolgált szellemi előképül Helen Fielding – napjaink „nőproblémáját” karakteresen megfogalmazó – Bridget Jones naplója című regényének. A Vígszínház előadása finoman visszautal erre a könyvre, illetve filmre is: Elizabeth olyan férfire vágyik, akit úgy szerethet, ahogy van, és aki őt is úgy szereti, ahogy van. A Büszkeség és balítélet újbóli gyors átlapozása után sem találtuk meg így ezt a mondatot, ez, dupla csavarként, a Bridget Jonesból kerülhetett bele.
Elizabeth, a legnagyobb talány
A legnagyobb rejtély azonban nem is az Jane Austen regényében, hogy a szereplők viselkedésének mozgatórugóit hogyan tudta az író ilyen élesen megfigyelni és ilyen pontosan megfogalmazni: a legnagyobb talány ez egyik lány, a főszereplő Elizabeth, aki olyan módon lóg ki a sorból, olyan nézeteket vall, hogy elképzelésünk sincs, honnan szedhette, és hogyan volt bátorsága mindezt képviselni. Jane Austen persze a papír előtt ülve lehetett bátor, de akkoriban ezek a gondolatok forradalminak számítottak, és biztos, hogy nem ismerte azt a szót, hogy „önazonos”.
Az elszegényedett Bennet családnak kardinális, sőt életbevágó kérdés, hogy a lányok férjhez tudjanak menni, mert csak így lehet biztosítani a jövőjüket, de Austen ezt olyan miliőbe helyezi, úgy írja le, hogy ma is isszuk minden szavát. A család először is akármilyen helyzetben van, megmarad meleg, szerető fészeknek. Igaz, hogy az anya idegei ziláltak, és sok ostobaságot fecseg, de az apa mindezt kellő humorral és bölcsességgel kezeli. Nem terheli rá lányaira a sorsuk feletti aggodalmat, a család anyagi helyzetének bizonytalanságát, a társadalmi normáknak való megfelelési kényszert.
Hol találunk ma ilyen családot?
Az öt lány mind sajátos karakter, de működik köztük a testvéri szeretet és szolidaritás. Elizabeth pedig maga a csoda, mert mindig van egy okos, vigasztaló mondata, átlát a szitán, arról, aki kedvesnek hazudja magát, elmondja, hogy valójában álnok kígyó, ne vegye magára a megbántott testvér a gonoszságait. A szüleit is jól kezeli, szeretettel inti nyugalomra őket, és nem szégyelli a származását, pedig éri emiatt épp elég bántás.
Társaságban sem akar megfelelni, mondjuk, a rangban felette álló ezredesnének,
bevallja, hogy nem annyira tud zongorázni – az már az idős hölgy udvariatlansága, hogy ennek ellenére zongorázásra kényszeríti, majd megjegyzést tesz a hiányos neveltetésére. Ki tudná ezt ma elviselni, amikor még mindig szempont, hogy „mit szólnak a szomszédok”?
És Elizabeth nem rejti véka alá a véleményét akkor sem, amikor nála gazdagabb vagy előkelőbb férfival találkozik, nem akar mindenáron a kedvében járni – mi lehet ma nagyobb tanítás, jobb tanács egy fiatal lánynak, mint hogy a megfelelési kényszer helyett adja önmagát, ne féljen, hogy akkor majd elutasítják, vagy nem lesz szerethető. Hiszen Elizabeth is azzal nyerte el Mr. Darcy szívét, hogy merte megmutatni magát pont olyannak, amilyen.
Waskovics Andrea született Lizzy
A Vígszínház előadásában pedig mindez remekül kijön. Mrs. Bennet kellőképpen harsány, de nem túl sok, és Hegyi Barbara vérbeli komikaként jó ritmusban riposztozik a férjével vagy a lányaival, miközben társaságban igyekszik mézes-mázas lenni, amivel sajnos nem tudja elfedni a valódi természetét. Lukács Sándor Mr. Bennetje megértő családapa, a feleségét és a lányait sem gyötri feleslegesen, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!