Vajon mit keres már a világ számos táján élt és kiállító brit képzőművész az Alföldön, a globális felmelegedés hatására lassan sivataggá váló magyar puszta kellős közepén? Ez volt az első, talán rendesen végig sem zongorázott gondolatom, amikor lehetőségünk nyílt rá, hogy meglátogassuk Robin Sperlinget tiszainokai birtokán, ahová még a GPS sem mutatja a pontos, eltéveszthetetlen irányt. Legalábbis fotóriporter kollégámmal nehezen hittük el, hogy az utolsó aszfaltcsonkot is magunk mögött kell hagyjuk, ha az alkotóval akarunk találkozni, házszám sehol. Az imént említett kérdésre adott rövid, de mindent kimerítő és egyszerű válasz meglehetősen emberi: a szerelem. Beleszeretett egy magyar hölgybe, akivel összeházasodott, később a honi táj is magával ragadta, először és végérvényesen egy hortobágyi napfelkelte.
Családjával 2000 óta él megszakítás nélkül Magyarországon, megvásárolták a Lónyay család régóta felújításra váró tiszainokai birtokát, ami mai állapotában teljesen leképezi művészetfelfogását:
A Sperling család szinte teljesen önellátó, a birtokon találunk veteményeskertet, halastavat, számtalan baromfit, saját erdőt, juhokat, árnyékban hűsölő, a puszta végtelenjének mozdulatlan nyugalmát árasztó teheneket. Nem beszélve a két gyönyörű kuvaszról, akik farkcsóválva szaglásztak minket körül, miközben a kúria teraszán kávéztunk.
14
Menekülés a fogyasztói társadalomból
Amikor a rekkenő (tehát elviselhetetlen) augusztusi kánikulában Sperlingéknél jártunk, az általuk telepített fiatal erdőben közel négy fokkal lehetett hűvösebb, mint a pusztában, a művész fejcsóválva mutatta, hogy fiatal fái milyen nehezen viselik a szárazságot, az egyre forróbb nyarakat. Ha semmi sem változik, akkor minél hamarabb el kell gondolkodniuk azon, miként tudják megakadályozni munkájuk gyümölcsének pusztulását, hogyan oldják meg a különböző növények öntözését.
Miközben a birtok minden egyes zugát bejártuk, a festő elmondta, hogy a tiszainokaihoz hasonló birtok létrehozása az angol vidéken, pusztán anyagi okok miatt is lehetetlennek bizonyulna. Most már elképzelhetetlennek tartja, hogy a fogyasztói társadalom feneketlen bugyrában, egy olyan multikulturális nagyvárosban éljen, mint például London.
Azt szerettem volna, hogy a gyerekeim biztonságban, a szabad ég alatt szaladgálva nőjenek fel, távol […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!