Két nő ellen elkövetett szexuális zaklatással vádolják Gérard Depardieu francia színészt, amit a férfi állítólag egy filmforgatáson követett el A Reuters beszámolója szerint a színész az utóbbi években számos ehhez hasonló váddal találta szemben magát, és azóta is tagadja, hogy köze lenne bármilyen módon a hírekben megjelent zaklatásokhoz.

Gérard Depardieu ügyvédje, Jeremie Assous állítása szerint az ügy „hami vádakon alapul”, ám a színésznek így is kétnapos tárgyaláson kell résztvennie, mivel a legutóbbi alkalom rossz egészségügyi állapota meghiúsult. Az ügyészek szerint a Les Volets Verts (A zöld redőnyök) című 2021-es film forgatásán történtek a bántalmazások. A vád szerint a színész tapogatta az egyik nőt, „ lábával csapdába ejtette”, intim részeit tapogatta, majd obszcén szavakat suttogott neki. Állítólag három szemtanúja is volt a jelenetnek. A második nő, akit szintén bántalmazhatott a színész, nemcsak a film forgatásakor kapott tőle extra figyelmet, hanem az utcán is.
Az állítólagos zaklatások akkor történhettek, amikor Gérard Depardieu ellen hivatalos vizsgálat folyt egy 2018-as ügy miatt, amikor azt állították, hogy megerőszakolt egy fiatal nőt. Az egyik nő ügyvédje nyilatkozott a Reutersnek, közölve, hogy ügyfele félt kiállni a színész ellen. „Ez egy Dávid és Góliát közötti küzdelem, és félnek a megtorlástól, mivel mindannyian a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/03/23/gerard-depardieu-francia-szinesz-birosag-szexualis-zaklatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!