Benedek Miklós szerint annyi regényes és rendkívüli esemény történt a családjában, hogy hamarosan papírra veti annak történetét – közölte a Színház Online a Nők Lapja által készített interjú alapján.
Ezt sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig, de jött egy pillanat, amikor úgy éreztem, annyi minden, annyi cifra, rendkívüli, regényes esemény történt a családunkban, hogy Vajda Katival (színpadi szerző – a szerk.) elhatároztuk, papírra vetjük. Ez a családi história nem egy igazán boldog, szokványos történet. Sok fájdalommal, kudarccal, küzdelemmel, diadallal teli. Kezdve a gyerekkoromtól, anyám, apám válásától
– mondta Benedek Miklós. Hozzátette, a gyerekkora nagyon nehéz volt, ami miatt nem szeretett gyerek leni.
Apám azt szerette volna, ha nála maradok, de a bíróság másként döntött, és csak a vasárnapokat tölthettem vele. És ilyenkor délutánonként vitt magával engem is a Vidám Színpadra, ahol csodaembereket láttam a színpadon. Az öltözőben találkoztam Salamon Bélával, Alfonzóval, Kazal Lászlóval, Kabos Lászlóval, Kellér Dezsővel, apámmal és a többi korabeli komikussal… Ennek később, gimnazista koromban vetett véget egy lidérces reggel, amikor közölte anyám, hogy ne menjek iskolába, mert apám öngyilkos lett
– árulta el a színész. Elmondása szerint a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/09/26/benedek-miklos-benedek-tibor-konyv-iras-csaladtortenet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!