Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Valószínűleg a tájékozatlanságom teszi, de őszintén meglepődtem, amikor Bagi Iván legújabb kötetével találkoztam. Nem azért, mert könyve jelent meg, hanem azon, hogy immáron a tizenkettedik. Szóval lemaradtam, mint a borravaló. Arról is, hogy Bagi Iván nemcsak humorista, hanem költő és író is, ahogy A bujkálás vidéke című művében is ennek megélésére tesz kísérletet.
Egyszemélyes családi kassza
Bagi Iván könyve két ciklusra oszlik, az első fejezet Az előzményekkel való meghitt játszadozás címet kapta, a Kirepülve részben pedig egyből három idézettel indít, kettő ismeretlen szerzőtől származik, egy meg G. K. Chestertonéval, aki azt írja, hogy „Kérlelhetetlen logikájával jéggé dermesztette a szíveket”. Az idézetek alatt egy félkövérrel szedett szót olvashatunk: „formátlanul…” A szerző ezzel a könyve műfaját is meghatározza, mert a szövegek leginkább szabadversekhez hasonlítanak. Olykor egy rövidke sorral, máskor hosszabb gondolatfüzérekkel operál. De a legfeltűnőbb, hogy a gondolatait naplószerűen szedi egybe. Először a gonoszságról értekezik, azon mereng, hogy „vannak gonosz emberek? // Nincsenek. // Legfeljebb csak olyanok, // akikben túlságosan eluralkodott a démoni gyűlölet”.
Szép dolog, ha valaki írásra adja a fejét, megsüvegelendő, de egy szöveg nem attól lesz szépirodalom, ha a jelzők tömkelegét és a súlyosnak ható szavakat egymás mellé tesszük,
az Enyhülésre szoruló életerőm ösztönző visszatérésére várva fejezetcím azonban ezt az érzést váltotta ki belőlem. Giccsesen túlírt szöveg. De van egyszerűbb út: a kevesebb néha jobb. És kétségtelen, Bagi Iván rátéved időnként arra az útra, manír nélkül, egyszerűen ír, talán úgy, ahogy a hétköznapokban is beszél. Ilyenkor a szöveg működik. „egyre gyakrabban vetették fel bennem azt a gondolatot, // hogy lassan kijjebb kellene költöznöm: // talán Hűvösvölgybe, az erdő szélére, // de akkor még messzebb lennék a belvárostól, ami irreális utazási költségekkel terhelné meg // egyszemélyes családi kasszámat.”
De eztán arról ír, milyen az erdőben lakni, de teljesen megzavar, ahogy egyszer feltételes módban fogalmaz. „Az erdő szélén lakni… // Minden pénzt megérne // Ahol sejtjeim nincsenek lépten-nyomon felzaklatva.” Majd a semmiből vált, és múlt időben rögzíti az eseményeket. „Amikor annak idején ideköltöztem, // azt gondoltam, döntésemmel közvetlenül a vadont választom; // de ez hazugság volt.” Ez a játék picit a bizonytalanságot sugározza, mintha időben és térben sem tudná eldönteni, hol akar lenni.
Írásaiban annak is hangot ad, mennyire nem bírja a nyári hőséget. Gondja van a legforróbb évszakkal, szerinte „szétzilál mindent”, a „semminek kedvez”, arról nem is beszélve, hogy folyton lelombozza. Ezek a jelzők fohászimák ahhoz képest, amit ezt követően ír. „A nyár egy ócska csöves, amelytől senki sem szabadulhat”, de igazán a „Nem véletlenül júliusban kötik a legtöbb eltartási szerződést…” soron szórakoztam igazán, hangosan felnevetve.
Bagi Iván a kötet címét alcímként is használja, a Megjátszott élénkségem rejtőzködő valósága – avagy a bujkálás vidéke című fejezetben az unalomról értekezik – hosszan, hat oldalon keresztül. A lényeget igazából rövidebben is kifejthette volna, jelesül azt, hogy az unalom termékeny állapotot idézhet elő. „Egy nagyformátumú művész fején átsuhanhatnak ilyesfajta gondolatok is // Tehetségem csak a megfelelő alkalomra várt (…) // kimerészkedni a napfényre… // Az oroszlán ismét megmutatja magát.”
De én miért írok?
Az írás értelmetlensége című fejezet Krasznahorkai László-idézettel kezdődik. Nem véletlenül, a szerző itt kőkeményen beleszáll a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjába. Azzal kezdi, hogy a Kossuth-díjas alkotó írásművészetét sosem sikerült kiismernie. És hogy Krasznahorkai szerző „vadonatúj hegyet teremtett, ahogy a legnagyobb festők, más kérdés, hogy mire ment vele”.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!