Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Hazafelé a metrón végig ezen agyaltam, hogy mégis milyen cikket érdemes ilyenkor írni. Hiszen egy több mint kétórás bulit láttunk, amiről előzetesen Mc Columbo és Sena Dagadu elmesélték nekem, hogy 46 dalt hallhattunk benne mindent összevetve, így voltaképpen totál felesleges lenne egyesével sorolni, hogy mit is láttunk. Erre a feladatra egy koncertvideó alkalmasabb lehet.
Sokkal többet ér az, amit nem biztos, hogy szavakkal át tudok adni, de azért megpróbálok. Ugyanis az Irie Maffia egy (mondjuk ki) fesztiválzenekar. Ha meglátjuk őket a színpadon, akkor egy nagy volumenű, felhőtlen bulit várunk, ami tovább hangol minket az estére. Voltam már pár ilyen koncerten, de erre alapvetően nem alkalmas egy aréna. Mégis volt egy pont, amikor ott állva az MVM Dome-ban azt kívántam, hogy bárcsak nyár lenne, valamelyik baromi nagy fesztivál nagyszínpada előtt állnánk, és a koncert után folytatódhatna a móka.
Mert ez a csapat erre képes. Egy esős, hűvös március 15-ből egy színes, vidám, nyári fesztiválszínpadot varázsol. Ehhez erő kell, lendület és valami olyan, amivel a hazai zenei palettán igen kevesen rendelkeznek. Ez a dolog az öröm. Az a fajta öröm, ami átjárja a zenészt, a zenét és ezt képes a közönségnek is közvetíteni. Az az öröm, ami ebben a sírva vigadó társadalomban szinte zsigerileg hiányzik, amit még a „legvidámabb” popzenészeink is csak hírből ismernek, hébe-hóba tudnak közvetíteni.
Mégis, az Irie Maffia tudja ezt, így az MVM Dome rideg falaiból is partihelyszínt varázsoltak.
Pedig voltak jelentős kihívások. Az egyik rögtön a hangosítás, ugyanis (aki ismeri a csapat zenéjét, az jól tudja, hogy) az intenzív soundjuk az, ami többek közt meghatározza a formációt. A Dome viszont nem feltétlenül tökéletes közeg egy ilyen sokrétű banda hibátlan hangosítására. Bár a technikusok mindent elkövettek, és alapvetően élvezhető volt a koncert, azért bizonyos tartományok – elsősorban a közép, kiemelten a gitár, plusz az atmoszférák és a billentyűk – nem tudtak olyan jelentősen érvényesülni, ahogy azt megszoktuk a csapattól. Ez valamennyit elvett az élményből, de tönkre nem tette a bulit.
Szintén volt némi csetepaté nem messze onnan, ahol a küzdőtéren álltunk, ami külön meglepő volt. Hiszen sosem gondoltam volna, hogy pont egy Irie Maffai-koncerten fogok bokszot látni, de hát mindenből van egy első alkalom.
Négy front
Aztán nagyjából ennyivel le is zárnám a negatív dolgokat, mert nincs nagyon több. Persze azon fenn lehet akadni, hogy nem hallhattunk minden-minden Irie-dalt, ami csak létezik, és nem toltunk végig egy teljes mondókát, vagy épp miért kopott ki a Sziget-himnusz stb. Egy több mint kétórás bulinál, amibe szinte minden jelentősebb dalt belesűrítettek, nekem ennyi veszteség belefér, de ízlések és pofonok.
Ami viszont lényeges, hogy végre volt annyi idő és tér, hogy a négy frontemberes banda minden főhőse megmutathatta, hogy miben is különleges.
A zenekar régi lemezinél ezek az attribútumok erősen elkülönültek. Manapság profin, patikamérlegen osztják fel a dalokat, de néha kicsit hiányzik az a korai, nyers energia, amit az eltérő karakterek egyedi varázsa adott. Ezt most megkaptuk, így Sena Dagadu ősereje, Mc Kemon lazasága, Mc Columbo partiállatsága és Busa Pista fenegyerek attitűdje mind meg tudott jelenni.
17
Ahogy Columbo végigugrálta a koncertet, az egészen fenomenális volt, irigylésre méltó a lendülete, ami húzta magával a nézőket is. Kemonnak elég volt lendítenie a karját, és a tömeg hullámzásba kezdett, Busa Pista rímdarálásai odaszögezték a közönség tudatát, amikor pedig Sena Dagadu a Bloodshot Eyest énekelte, gyakorlatilag rázott a hideg, olyan elemi erővel hatott.
Ez vitte el a bulit, plusz az, hogy most minden zenekartagnak is volt lehetősége csillogni,
így többek közt dögös gitárszólók, néhány kiugró fúvósteljesítmény és dobszóló is színesítette az estét. Arról pedig pláne nem lehet megfeledkezni, hogy mint húszéves jubileum, ráadásul attól a bandától, ami a hazai zenei élet egyik legtöbbet kooperáló formációja, sok-sok zenésszel volt már korábban közös daluk, így a koncerten együttműködésekben sem volt hiány. A teljesség igénye nélkül olyan nevek jelentek meg, mint Fluor Tomi, Marsalkó Dávid, a Follow the Flow vagy Said.
Aztán jött a yard
Ahogy a korábbi interjúban ígérték nekünk, tényleg színházasra vették a formát, ugyanis volt egy jól megálmodott díszlet, amit aktívan ki is használtak. Rendezői balon egy kisbusz, rendezői jobbon egy bárpult, középen a zenekar karzattal, lépcsőzetes színpaddal, miegymással. Aki épp nem zenélt, lazán bevágódhatott a bárpulthoz inni valamit, de a kisbusz is sokszor fókuszba […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/03/16/irie-maffia-mvm-dome-busa-pista-sena-dagadu-mc-kemon-mc-columbo/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!