Brit képviselők javaslatokat fogalmaztak meg a halálos betegek eutanáziához való jogáról, melyet egy munkáspárti képviselő terjesztett be. A törvényjavaslat ebben a hónapban kerül a londoni parlament elé − írta meg a Politico.
Kim Leadbeater munkáspárti képviselő szerint eljött az ideje az eutanáziáról szóló törvény megvitatásának, melyet már egyszer 2015-ben elutasítottak. A részletek véglegesítése ugyan még zajlik, de várhatóan a korábbi igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslatot veszi alapul.
Keir Starmer brit miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, hogy személyesen elkötelezett a törvény módosítása mellett, és megválasztása után ígéretet tett arra, hogy megvitatják ezt a javaslatot. A képviselők lelkiismereti szabadságukra hivatkozva voksolhatnak, nincs egységes pártutasítás a kérdésben. Az öngyilkosságban való segítségnyújtás Nagy-Britanniában illegális, és legfeljebb 14 év börtönbüntetéssel sújtható.
Megosztottak a brit képviselők a kérdésben
Egy ismert brit műsorvezető, Esther Rantzen kampányolt az aktív eutanázia ügyében, aki tüdőrákosként egy svájci céghez fordult segítségért, ugyanis a közép-európai ország mellett Ausztria, Kanada és az Egyesült Államok 11 államában már legalizálták az eutanázia ezen formáját, valamint Skócia fontolgatja a törvénymódosítást.
A brit energiaügyi miniszter kegyetlennek nevezte a jelenlegi szabályozást, és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/10/05/egyesult-kiralysag-eutanazia-torvenyjavaslat-modositas-szavazas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!