A közelmúltban, a Hamász, a Hezbollah és az Irán által támogatott jemeni fegyveresek elleni izraeli csapások után iráni tisztviselők arra célozgattak, hogy Izrael hadműveletei arra késztethetik Iránt, hogy atomfegyvereket fejlesszen ki. Mások azt sugallták, hogy Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője visszavonhat egy korábbi fatvát, vagyis vallási rendeletet, amely kizárja az atomfegyverek gyártását. A rezsim bővíti az urán tisztítására használt centrifugák számát és kifinomultságát. Mostanra nagy készlettel rendelkezik közel fegyverminőségű alapanyagból. Elképzelhető, bár egyelőre nem valószínű, hogy Hámenei úgy dönt, a saját polgárai által sem kedvelt és az izraeli támadásokkal szemben sebezhető rezsim védelmének egyetlen módja az lenne, ha atomfegyverekre tenne szert – írja elemzésében a The Economist.
Amikor szeptember végén egy izraeli bomba megölte Hasszán Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét, nem csak egy félelmetes milíciát fejezett le, amely gyakori rakétatámadásaival mintegy 60 ezer izraelit űzött el otthonából. Komoly csapást mért az „ellenállás tengelyére” is, az Irán által koordinált proxy erők konstellációjára, amelyet a perzsa állam évtizedek óta használ Izrael és a közel-keleti nyugati érdekek fenyegetésére és támadására. A Hezbollah elleni jelenlegi támadás mellett az, hogy Izrael egy éve összezúzta a Hamászt a Gázai övezetben, nagymértékben csökkentette a perzsa állam képességét arra, hogy komoly fenyegetések működtessen külföldön. Ezek
Mi a pontos cél az arzenál kiépítésével?
Az első kérdés, hogy milyen arzenál megszerzésére törekszik Irán? Egy atomfegyverekkel rendelkező országgá válás inkább egy spektrum, mint egyetlen pont. Az ilyen fegyverekhez három dologra van szükség:
- egy hasadóanyagból, például dúsított uránból álló magra;
- egy robbanófejre, amely képes az anyagot befogadni és robbanással végződő láncreakciót elindítani;
- valamint egy hordozórendszerre, például bombára vagy rakétára, amely a robbanófejet a célpontba juttatja.
Irán nem biztos, hogy mindezeket egyszerre készíti el. Előállíthatna fegyverminőségű anyagot anélkül, hogy életképes robbanófejet gyártana, vagy megépíthetne egy robbanófejet megfelelő hordozórendszer nélkül – írja a lap.
Irán megépíthetne úgy is egy komplett fegyvert, hogy Izraelhez hasonlóan tartózkodna attól, hogy bejelentse, ezt bizony szép csendben megtette. Az ilyen titkolózás mögött az a szándék állhat, hogy a nukleáris fegyverek elrettentő előnyeit a diplomáciai költségek viselése nélkül élvezheti. Teljesen titokban is építhetne fegyvert, feltételezve, hogy az elrettentő hatás továbbra is fennállna, mivel a külföldi hírszerző ügynökségeknek lenne némi fogalmuk arról, hogy mire készül. Világosabban jelezhetné szándékait a nemzetközi ellenőrök kiutasításával, az atomsorompó-szerződésből való kilépéssel és a fatva felmondásával. Vagy végezhetne egy nukleáris tesztet, ami garantálná, hogy van egy működő eszköze, és demonstrálhatná a világnak a képességeit, de egyben nemzetközi felháborodást is kiváltana.
Akár nyíltan, akár titokban lépi át Irán a nukleáris küszöböt, ezután meg kell választania, hogy hány bombát építsen, és hogyan telepítse azokat. Akárcsak Izrael az 1960-as években, építhetne csak néhány eszközt, abban a reményben, hogy a szimpatizáns hatalmak a segítségére sietnek, amikor fenyegetés éri, hogy elkerülje a nukleáris háborút.
Irán problémája az, hogy nincsenek egyértelmű pártfogói:
nem biztos, hogy Oroszország közbelépne, hogy megmentse a rezsimet. A második lehetőség India utánzása lenne. Ez egy nagyobb, bár még mindig szerényebb arzenál kiépítését jelentené, amely túlélné az ellenség első csapását, és lehetővé tenné a későbbi megtorlást.
Egy évtizeddel ezelőtt sok szakértő és tisztviselő úgy vélte, hogy az indiai opció Irán legvalószínűbb útja. Vonzó lenne az iráni vezetők számára, akik szoros ellenőrzés alatt tartanák a fegyvereket – ahogyan a vegyi fegyverek esetében is tették a múltban –, ahelyett, hogy a terepen lévő parancsnokokra ruháznák át a használatukhoz szükséges hatásköröket.
Az elmúlt években azonban Irán számításai megváltozhattak. Úgy tűnik, hogy a katonai szakadék Izraellel szemben tovább nőtt. Ami még rosszabb, a rezsim sebezhetőbbé vált otthon, ahol egyre nagyobb az elégedetlenség. Katonailag is egyre merészebbé válik, amint azt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!