Az orosz olajexportra kivetett szankciók ellenére az abból származó bevételek továbbra is magasak. Oroszország folyamatosan csökkenti a nyugati tengeri szolgáltatásoktól való függőségét. Utóbbi inkább a biztosításokra vonatkozik, ugyanis az exportra szánt nyersolajnak csak 20 százalékát és az olajtermékek 51 százalékát szállították IG P&I-biztosítással rendelkező hajók. A biztosítások terén az arány „vízenként” változik, fekete-tengeri kikötőkből induló szállítmányok esetében ez 42 százalék, a Balti-tengerről 38 százalék, az Északi-Jeges-tengerről 22 százalék, míg a csendes-óceáni kikötőkből induló szállítmányoknál ez már csak 14 százalék.
Ebben nagy szerepet játszik az úgynevezett szellem- vagy árnyékflotta, amelyet egyre nagyobb arányban használt ki Oroszország, hogy növelje olajexportját. 2024 januárjában az orosz árnyékflotta 209 tankere hagyta el az orosz kikötőket, ezek 83 százaléka 15 évnél idősebb volt, ami jelentős környezeti kockázatot jelent a szivárgás veszélye miatt. Valamint kiderült, hogy két, IG-biztosítással nem rendelkező szupertanker is részt vett a ship-to-ship, azaz hajóból hajóba való olaj átfejtésében, ezzel már 211 tagúra növelve azt a bizonyos flottát. Az árnyékflotta körülbelül 2,7 mb/d (azaz million barrel/day – millió hordó/nap) nyersolaj és 1 mb/d olajtermék exportjáért volt felelős. Összességében azonban Oroszországnak ennél jóval nagyobb szellemflottája van.
De mi is az a szellemflotta, és hogyan alakult ki?
Oroszország nem az egyetlen állam, amelynek olajexportját szankciók sújtják. Az árnyékflotta felállítása az olyan országok számára fontos, amelyeknek a nyugati országok megtiltják az olajkereskedést. Irán, Irak és Venezuela voltak az elsők, amelyek saját szellemflottát hoztak létre. Az árnyékflotta tankerei általában olyan országok zászlója alatt közlekednek, ahol nincsenek szigorú szállítási szabályok. Ilyen például Panama, Libéria vagy a Marshall-szigetek.
A hajótulajdonosok gyakran csak korlátozottan érintkeznek az Egyesült Államok vagy az EU hatóságaival, ami megnehezíti a szankciók betartásának ellenőrzését. Az árnyékflották használata a különböző fedő- és közvetítőcégek széles hálózata miatt is kényelmes, amelyek nevére azok be vannak jegyezve. Az árnyékflotta másik jellemzője a hajók kora. A tankerek többsége 15-20 év feletti, és egy részük korábban más országok törzsflottájában szolgált.
Az orosz szellemflotta hajóit „szürke” és „sötét” hajókra is bontják. A nem aktív hajók, amelyeket Oroszország az invázió kezdete óta vásárolt, a „szürke” hajók. Azok, amelyeket Venezuela és Irán használt olajexportjuk fenntartásához, elkerülve a nyugati szankciókat, a „sötét” hajók. A „szürke” és a „fekete” flottát 800 és 1800 hajóra <a href="https://edition.cnn.com/2024/02/19/europe/russia-oil-india-shadow-fleet-cmd-intl/index.html" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!