Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ománban az iszlám ibádita irányzata a meghatározó, mely a szunnita és a síita mellett (és nem velük szemben!) egy harmadik, önálló felfogású irányzata a Mohamed próféta (kb. 570–632) által meghirdetett iszlám vallásnak.
Az ibádita iszlám gyökerei és eredete: már a szunnita és a síita ágak szétválásakor ott volt, és egy békés harmadik utat választott.
Történeti gyökerei a VII. századi muszlim örökösödési háború idejére nyúlnak vissza. Mohamed próféta halála után az iszlám közösség élén négy utód (kalifa) váltotta egymást békességben. A negyedik kalifa idejében (656–661) robbant ki az iszlám által addig visszaszorított törzsi viszály, mely belháborúvá terebélyesedett. Egyik oldalon a Próféta vér szerinti leszármazottja, Ali ibn Abi Talib és hívei („sí’at Ali”), a másikon pedig az iszlám előtti ellenséges klán vezetője, Muáwiya és követőik álltak. Alit és vér szerinti utódait szakrális és világi vezetőkként (imám, imám-kalifa, ajatollah) tisztelik követőik, a síiták, míg a másik vonal világi vezetőinek (kalifa, szultán, elnök) folytonosságát elismerők a szunniták.
A másfél évezreddel ezelőtt kitört, akkor még alapvetően iszlám örökösödési háború idején a két szemben álló tábor mellett
volt egy harmadik is, mely nem kívánt ebben az egység meghasadását eredményező helyzetben egyik fél oldalára sem állni. Ők a mai ibáditák,
ennek a békés és határozott csoportnak az utódai, akik akkor muhakkima néven váltak ismertté, mert a vezérelvük szerint a tévedhetetlen döntés/bölcsesség egyedül Istené [lá hukmán illá li-lláh].
A két ellentábor, a békés harmadik és egy negyedik, „egy mindenki ellen”
Egy csoport, a háridzsiták akkor otthagyták az ibáditákat, mert nem elégedtek meg a középutas hozzáállással, és nem is akartak senki más oldalára állni. Saját magukon kívül mindenki mást ellenségnek tekintettek. (Tévesen az ibáditákat a háridzsitákra vezetik vissza: igaz, mindkettőt jellemez egyfajta „szeparatizmus”, de míg az előbbinél békés az elkülönülés, az utóbbinál ellenséges – ez pedig nagy különbség!)
Az elégedetlenkedők „Isten eszközeként” értelmezve önmagukat, szembeszálltak mind a szunnita, mind a síita irányzattal, ráadásul erőszakhoz folyamodva; amerre jártak, pusztítást okoztak, s végül maguk is elpusztultak. Az ilyesmit elutasító, mérsékelt ág viszont a bászrai Abdallah ibn Ibád (meghalt 700-ban) és az ománi Dzsábir ibn Zajd (meghalt 712-ben) imámok vezetésével fennmaradt, és az iszlám önálló, harmadik ágává nőtte ki magát.
Másfél évezreddel később még mindig fennáll a szunnita–síita törésvonal, a háridzsiták utódai is („Iszlám Állam”) rövid életűen itt-ott felbukkannak, Omán továbbra is egy békés oázis.
E két fő iszlám irányzat szembenállása a másfél ezer éves, sérelmekkel terhelt örökségével a mai iszlám világ törésvonalai között is jelen van. A múlt árnyai a modernitás felszínén továbbra is felbukkannak. A térségben egy ezeréves sérelem ugyanolyan súllyal esik a latba, mint egy aktuálpolitikai esemény. Egy szunnita muszlim adott esetben ugyanolyan hévvel szidhat egy középkori síita prominens személyt, mint egy mai közszereplőt, és ez a másik oldalon is így van.
Ugyanakkor a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán gazdasági és politikai közeledése miatt ez az ellentét napjainkban halványulni látszik. Ami nem mellesleg a határozottan békés középutat választó és azt következetesen megtartó ibádita Omán csendes diplomáciai közvetítésének az eredménye.
A síita és szunnita irányzatok közötti szembenállásnak van egy konszenzusos közös nevezője és egységes alapja: a Korán és Mohamed próféta követése. A történelmi iszlám mindenkori vezetői miatt és az eltérő iszlámfelfogások okán alakult ki a szunnita–síita szembenállás. A fentebb ismertetett örökösödési és szakralitást is érintő vitákból eredően a kezdetben egységes iszlám vallás és társadalom kettévált, meghasadt, és kialakultak e két fő irányzat mellett az iszlám újabb irányzatai és szektái.
Miért hallani keveset az ibádita iszlámról?
Az ibádita iszlám azonban nem szekta, hanem a szunnita és a síita mellett egy önálló, független, elismert iszlám irányzat, melyről keveset lehet hallani. Annál jobban érdemes megismerni: a szembenálláson felülemelkedő, konfliktusokban nem részt vevő, hanem közvetítő, függetlenséget megőrizni képes, nyugodt társadalmi viszonyokat és virágzó gazdaságot is eredményező ibádita szellemiség okán.
Külön utat járó, de az interakciókban nem elkülönülő, stabil közösséget, társadalmat formáló irányzattá váltak, mivel a különutasságuk nem szembenállásból, hanem a közös alapokat tisztelő vezérelv követéséből fakad.
Az ibádí […] A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE! *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!