Elhagyta Csádot a francia csapatok első kontingense. A csádi védelmi minisztérium a Facebookon azt is közölte, hogy a következő napokban több tonna katonai felszerelést is elszállítanak a főváros katonai repülőteréről. Januárig pedig a francia hadsereg hajóra teszi és elszállítja a három csádi bázisáról a katonai járműveket a kameruni Doula kikötőjéből – közölte az MTI.
Ennek értelmében Franciaországnak ki kell vonnia az országban állomásoztatott mintegy ezer katonáját és katonai felszerelését. A bejelentéskor hangsúlyozták, hogy a 60 évvel ezelőtt kötött megállapodás felbontása semmiképpen sem kérdőjelezi meg Csád és Franciaország történelmi kapcsolatait, a közös érdekek mentén, más területeken továbbra is fenn kívánják tartani azokat.
Csád az egyik utolsó olyan ország volt a Száhel-övezetben, ahol Franciaország még katonai jelenlétet tartott fenn, miután az elmúlt években kiszorult Nigerből, Maliból és Burkina Fasóból is. Francia harci repülőgépek és katonák szinte megszakítás nélkül állomásoztak Csád területén a közép-afrikai ország 1960-as függetlenné válása óta. A francia csapatok segítettek a csádi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/12/21/csad-franciaorszag-kivonulas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!