Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 1955. április 18-án egyhetes konferencia kezdődött az indonéziai Bandung városában. A találkozó célja az volt, hogy az Egyesült Államoktól és a Szovjetuniótól függetlenül egy szuverén harmadik utat határozzanak meg a világpolitikában.
„A bandungi konferencián huszonkilenc ázsiai és afrikai ország vett részt – szinte a két kontinens összes akkori független állama, amelyek együtt a világ lakosságának többségét is képviselték. A konferencia megszervezésének hátterét is éppen az adta, hogy a II. világháborút követően egyre több ország vívta ki a függetlenségét Ázsiában és Afrikában, így pedig egyre sürgetőbbé vált, hogy valamilyen formában meghatározzák viszonyukat egymáshoz és az akkor éppen javában zajló hidegháborús szembenálláshoz. A konferenciát így több kétoldalú vagy regionális egyeztetés előzte meg, mígnem elhatározták egy globális találkozó megszervezését” – magyarázta Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója az Indexnek.
A konferencia főkezdeményezőjeként Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnök és Sukarno indonéz elnök lépett fel, a szakértő ugyanakkor rámutatott, hogy fontos volt már akkor is a kommunista vezetésű Kína szerepe, amelynek képviselője, Csou En-laj miniszterelnök és külügyminiszter egy mérsékelt, az ideológiai ellentéteket a gyarmatosítás elleni küzdelemhez képest háttérbe szorító vonalat képviselt.
Kosztur András azt mondta: a konferencia korabeli jelentőségét az adta, hogy az úgynevezett harmadik világ önszerveződésének az egyik első lépése volt, az első jelzés arra vonatkozóan, hogy ezen országok nem a két világhatalom – az USA és a Szovjetunió – hidegháborús küzdelmének tárgyai, hanem a nemzetközi kapcsolatok – lehetőleg egyenrangú – alanyai kívánnak lenni.
A bandungi nyilatkozat tíz pontja jórészt már tartalmazta azokat az elveket, amelyeket a multipoláris világrend nevében fellépő hatalmak – például a BRICS-csoport államai – napjainkban is hirdetnek.
A résztvevő országok így deklarálták, hogy elvárják, kezeljék őket egyenrangúan az államközi kapcsolatokban. Ellenezték a beavatkozást más országok belügyeibe, bírálták az olyan védelmi szövetségeket, amelyek valójában nagyhatalmi érdekek kiszolgálását célozzák. Felléptek a konfliktusok békés rendezése és a kölcsönösen előnyös együttműködés mellett. A bandungi konferencia résztvevőinek jelentős része mai napig ezekre az elvekre építi – legalábbis hivatalosan – a külpolitikáját, más kérdés persze, hogy ezek az elképzelések átültethetőek-e teljes mértékben a gyakorlatba
– fejtette ki a vezető kutató.
Hová vezetett a harmadik út?
A bandungi konferencia, majd a hat évvel később született el nem kötelezett mozgalom, amit Egyiptom, India és Jugoszlávia közös nyilatkozata indított útjára, eleinte egymással párhuzamos kezdeményezések voltak, amelyek között az egyik fő ellentétet az jelentette, hogy az el nem kötelezett mozgalom globális szemléletű volt, míg a bandungi konferencia Ázsiára és Afrikára koncentrált.
Az el nem kötelezett mozgalom ráadásul már kimondottan a hidegháború viszonyaira reagált, és ahhoz képest határozta meg pozícióját, míg a bandungi kezdeményezésnek éppen a kommunista Kína volt az egyik vezető hatalma – igaz néhány évvel később utóbbi is eltávolodott a Szovjetuniótól. Maga az el nem kötelezett mozgalom nem vált szervezetileg erős nemzetközi szereplővé, inkább formális egyeztetési platform volt, ahol az érintett országok hallathatták hangjukat. Az egyre növekvő mozgalom tagjai is egyre különbözőbb álláspontokat foglaltak el számos kérdésben, a kontinensnyi távolságok miatt érdekeik gyakran eltértek, közülük egyesek a Szovjetunióval ápoltak szoros kapcsolatot, míg mások éppen ellenkezőleg, a nyugati országokhoz közeledtek. Így teljes egységet nem tudtak alkotni, azonban a mozgalom így is segítette ezen országok nyugati vagy éppen szovjet feltételekhez való igazodás […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!