A Good News International Church nevű szervezet lelkészét azzal vádolják, hogy a Jézussal való találkozás és az üdvözülés reményében arra buzdította híveit: tagadják meg maguktól az ételt.
A 109 halott többsége gyermek. Az áldozatok száma nem végleges, mert a tömegsírok felkutatása még nem fejeződött be teljesen.
Április végén, miután megtalálták az ügy első áldozatait, William Ruto kenyai elnök fellépést ígért azok ellen, akik arra használják a vallást, hogy kétes és elfogadhatatlan ideológiákat terjesszenek, és terroristákhoz hasonlította őket.
Egy másik vádlott, Ezekiel Odero kedden áll bíróság elé Mombasában. Az ügyészek kérelmezték, hogy a Shakahola erdei mészárlás néven ismertté vált ügy kivizsgálásának idejére tartsák őrizetben, hogy megállapíthassák, volt-e köze a halálesetekhez. Az ügyészség szerint hitelt érdemlő információk alapján több exhumált áldozat Odero szektájának tagja volt.
Ügyvédjei tagadták, hogy Oderónak köze lenne a Kenyát megrázó tragédiához.
A botrány újjáélesztette a vallási szabályozásról szóló vitát Kenyában, amely a hivatalos adatok szerint négyezer felekezettel rendelkező, túlnyomórészt keresztény ország. A korábbi törvénykezési kísérletek heves ellenállásba ütköztek.
Forrás:
https://www.origo.hu/nagyvilag/20230502-kenya-szektavezer-terrorizmus.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!